2016. október 31., hétfő

Szilikon lúdtalp betét - Jelenlegi ára: 1 Ft

 A termék külföldről érkezik, 2-3 hét szállítási idővel. A postaköltség 675 ft, nem összevonható több termék vásárlása esetén.
Minden 1 ft!
wi/


Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2016-11-02 06:04 . Szilikon lúdtalp betét - Jelenlegi ára: 1 Ft

Djabe - Flying Live in Concert DVD - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Djabe - Flying Live in Concert DVD
Gramy Records, 2002.
A Djabe zenekar 2001 nyarán fennállásának eddigi legjelentősebb turnéját bonyolította le Magyarországon. A koncertekre a zenekarhoz csatlakozott Ben Castle (Marillion, Sting, Steve Hackett, The Brand New Heavies stb. ), aki korunk egyik legtehetségesebb angol jazzmuzsikusa. A Djabe a közel 3 órás koncerteket rögzítette. Égerházi Attila és Barabás Tamás két budapesti koncert anyagából válogatta a DVD-re kerülő felvételeket. A 132 perces koncertvideon felül a DVD egy 20 perces dokumentumfilmet is tartalmaz, ahol a zenekar tagjaival készített interjúk mellett bónusz felvételeket is láthat a néző.
A koncertfelvétel 5. 1-es hangját egyenlő arányban kevertük ki az első, a hátsó és a center hangsugárzókra. Javasoljuk, hogy egyforma teljesítményű hangszórókat használjon a lehallgatáshoz. A hangsugárzók kimeneti szintjét állítsa lineáris, azaz nul la állásba! Ha Ön nem rendelkezik Dolby Surround lehallgató rendszerrel, kérjük válassza az LPCM Stereo hangsávot, mely szintén tökéletes hangzást nyújt a néző számára.
A koncertfelvétel képformátuma 4: 3, de a 16: 9-es képarányú készülékeken a zoom gomb megnyomásával a film kitölti a teljes képernyőt, mivel 16: 9 arányú maszkcsíkot alkalmaztunk a videon. A dokumentumfilm képaránya 4: 3.
Bontatlan, új.

Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2016-11-21 12:52 . Djabe - Flying Live in Concert DVD - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Solingen Merkur borotva+Ciril R.Salter pamacs - Jelenlegi ára: 9 900 Ft

Solingen Merkur borotva + Ciril R. Salter borszőr pamacs. Az első licit után zárom az aukciót. Postaköltség az árban!


Jelenlegi ára: 9 900 Ft
Az aukció vége: 2016-11-21 16:03 . Solingen Merkur borotva+Ciril R.Salter pamacs - Jelenlegi ára: 9 900 Ft

Alfa Romeo szelepsapkák 4 db 1 ft NMÁ ! ! ! - Jelenlegi ára: 1 Ft

A termék külföldről érkezik, a szállítási ideje 15-60 nap ! (általában tapasztalataim szerint kb. 35 nap alatt megérkezik, extrém esetben 60 nap)
Több darab vásárlása esetén a postaköltség összeadódik tehát minden termékre kell postaköltséget fizetni nem lehet összevonni több darabot, mert a külföldi forgalmazó csak igy küldi a vám miatt! ! ! Postaköltség 650 ft/db.
A termék külföldről érkezik,  ezért a kedvező ár, viszont a szállítási idő kicsit hosszabb. Kérlek ennek tudatában licitálj.  
Miután megérkezett a termék ellenértéke, azonnal megrendelem!!!
A félreértések elkerülése végett a postázáshoz szükséges adatokat (nevet, címet), valamint a termékre vonatkozó adatokat(szín, méret) kizárólag írásban fogadom el, telefonon keresztül NEM! A termék a megadott névre és címre kerül postázásra.
A fizetés előre utalással történik, az aukció leütését követ ően kérem 5 munkanapon belül utalni szíveskedjen.
Kizárólag gyári hibás terméket cserél a forgalmazó, a visszaküldés ktge a vásárlót terheli.
A termékek csak rendelésre elérhetőek, nincs személyes átvétel. Utánvéttel nem postázok. A rendelés csak az utalás/befizetés beérkezés után történik meg.
Az átutalás beérkezése után megrendelésre kerül a termék, ezután már nem lehet visszavonni a licitet/rendelést.
 
Azzal, hogy leüti a terméket és rendel, elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket (ÁSZF)!
 
Általános Szerzodési Feltételek
Amely létrejött egyrészről a hirdető, közvetítő kereskedő (továbbiakban hirdető), másrészrol vásárló, licitáló, megrendelő vagy vevő (továbbiakban vevő) között. A hirdető a termék adás-vételében a termék külföldi forgalmazójának (továbbiakban forgalmazó) megbízásából, mint közvetítő kereskedő ve sz részt. A hirdető termék megrendelés�! �ben kizárólag közvetítő szerepet tölt be.
Vevő megbízza a hirdetőt, hogy nevében továbbítsa a rendelést a termék forgalmazója felé. A hirdető az aukcióban szereplő termékkel nem rendelkezik, kizárólag közvetíő kereskedői minőségben van jelen. A hirdető közvetítői szolgáltatást nyújt a forgalmazó és a vevo között. Jelen hirdetés a forgalmazó megbízásából jelent meg, amelyet a hirdető kezel és felügyel. Esetleges vámfizetés és a termék külföldről történő beszerzését, szállítását illető terhek megfizetése kizárólag a vevőt terhelik.  
Raktárkészlettel kizárólag a forgalmazó rendelkezik. A forgalmazó a megrendelt terméket közvetlenül a vevő részére szállíttatja, postázza a termékleírásban szereplő szállítási feltételekkel.   A hirdető a termék megrendelésétől, annak átvételéig szolgáltat.   A hirdető a meghirdetett termékek minőségéért, eredetiségéért és jogszabályi megfelelőségéért nem vállal kötelezettséget és felelősséget. Ezekben a kérdésekben kizárólag a forgalmazó felelős. A hirdető a megrendelt termék feladását úgynevezett tracking number megadásával tudja bizonyítani, amely több weboldalon is ellenőrizhető.
A hirdető vállalja:
    A forgalmazó és a vevő közötti adás-vétel közvetítését
    A megrendelés továbbítását a forgalmazó felé
    Kérésre, a csomagkövetési szám (tracking number) eljuttatását a vevőnek
    A termékreklamációk közvetítését a forgalmazó és a vevő között
    Az aukcióval, hirdetéssel összefüggő kérdések és kérések kezelése és megválaszolása
    E-számla kiállítása a közvetítoi kereskedői jutalékról (ezt a díjat a termék ára már tartalmazza, ezért külön fizetni már nem kell)
  
Jelen megállapodást az aukción való részvétellel, a termékre való licitálással, megrendelésével ! vagy megvásárlásával a vevo elfogadja és tudomásul veszi, továbbá befogadja a hirdetotol az e-számlát, amely a közvetíto kereskedoi szolgáltatás díjáról kerül kiállításra (Ezt az összeget a termék ára már tartalmazza, ezért külön fizetni már NEM KELL)
***
Áfa és Vám fizetése magánszemélyként 22 Euro felett szükséges, Postai csomag esetén 1000 Euro összeghatárig a Posta vámkezelteti az árut és a címzettnek kell megfizetnie.
***
Az áruk beszerzési értéke ez alatt a 22 Euro alatt van, ha mégsem arról külön tájékoztatom. Tehát ez alapján nincs fizetendo vám vagy ÁFA mivel magánimport, 22 Euro alatt.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ha bármilyen kérdés van bátran kérdezzenek, igyekszem hamar válaszolni.
Üdv és Jó Vaterázást!

Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2016-11-21 15:54 . Alfa Romeo szelepsapkák 4 db 1 ft NMÁ ! ! ! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Ugrálókötél - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Eladó a képen látható szines, szivaccsal bevont markolatú  ugrálókötél felnötteknek.

Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2016-11-21 22:41 . Ugrálókötél - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Modern cserép feszület - Jelenlegi ára: 750 Ft

11, 5 x 7 cm. Ha kérdése lenne a termékkel vagy a postázással kapcsolatban nyugodtan írjon!

Jelenlegi ára: 750 Ft
Az aukció vége: 2016-11-11 21:12 . Modern cserép feszület - Jelenlegi ára: 750 Ft

Saeco kávéfőző - Jelenlegi ára: 30 000 Ft

Eladó a képen látható Saeco Odea Go kávéfőző, a képen látható jó állapotban.

Jelenlegi ára: 30 000 Ft
Az aukció vége: 2016-11-21 10:42 . Saeco kávéfőző - Jelenlegi ára: 30 000 Ft

DIGITÁLIS arany mérleg !!!!!!!! 0,01g - 500g-ig - Jelenlegi ára: 2 990 Ft

Termékjellemzők:
- 0. 01 gramm pontosság
- Maximum súlymérés 500 gramm
- 5 féle mértékegység: g/ oz/ ct/ gn/ ozt/dwt
- Méretek: 103 x 165 mm
- Pici, könnyű, egyszerűen hordozható
- Kék háttér-világítású kijelző
- 2db AAA elemmel működik
-TARE funkció!!

Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2016-11-21 09:36 . DIGITÁLIS arany mérleg !!!!!!!! 0,01g - 500g-ig - Jelenlegi ára: 2 990 Ft

Casio nyomtatós számológép - Jelenlegi ára: 1 Ft

se papir se tinta?
kipróbáltam számol. printre nyomtat.
AD-A60024
kérdezz

Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2016-11-07 22:04 . Casio nyomtatós számológép - Jelenlegi ára: 1 Ft

Óriási gyönyörű 100 % NEXT sünis csomag : 12-18 hó, kislány, 80-as, 14 db - Jelenlegi ára: 1 200 Ft


100 % NEXT sünis kollekció
Kislányom kinőtt ruhái a sokáig gyűjtött és nagyon szeretett sünis kollekciónk.
Az összes ruhadarab 12-18 hós a cipő UK4 -ami kivétel azt jelzem.  
Nextre jellemzően jóval tovább hordható (mi még 3-4 évesen is hordtuk) és
rendkívül jól kombinálható hatalmas szett.
1. NEXT sünis koll: Bársony kabátka selyem béléssel
2. Next sünis koll: Táska
3. Next sünis koll: Sapka 3-5 év (mi együtt hordtuk-nem zavaró a méretbeli különbség, jól védte a homlokát és füleit)
4. NEXT sünis koll: Cipő UK 4 (belső talphossz 12cm)
5. NEXT sünis koll: Farmer hordóruha
6. NEXT sünis koll: Farmer ruha 18-24
7. Next sünis koll: Tunika
8. Next sünis koll: Kötött tunika
9. Nextsünis koll: Sünis bársonyruha
10. Next sünis koll:: Sünis hosszú ujjú póló
11. Next sünis koll:: Virágos h. u. póló
12. Next sünis koll: Csíkos h. u. póló
13. Next sünis koll: Barna h. u. póló
14. Next sünis koll: Pöttyös h. u. póló
Használatból eredő hibák pl. folt, kopás előfordulhat de én semmi különösebbet nem találtam, szép állapotban van a csomag.
Rengeteg ruhacsomagot töltöttem fel ebben a méretben-mindegyik márkás sok NEXT-tel.
A ruhákat külön mérni nem tudom.
Személyesen Törökbálinton, vagy webox, foxpost.


Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2016-11-21 13:38 . Óriási gyönyörű 100 % NEXT sünis csomag : 12-18 hó, kislány, 80-as, 14 db - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Chopper lábtartók - Jelenlegi ára: 750 Ft

Króm-nikkel lábtartók elsősorban chopperekhez.
Hegesztett csapra egyszerűen felcsavarozhatóak.
Képek szerint !

Jelenlegi ára: 750 Ft
Az aukció vége: 2016-11-21 18:10 . Chopper lábtartók - Jelenlegi ára: 750 Ft

Tűzgyűrű ( 2 Blu-ray ) - Jelenlegi ára: 2 490 Ft

Eredeti, nem másolt Blu-ray.
Szép állapotú.
Minden információt megtalál a lemezborító hátoldali képein, nagyított formátumban.
Szállítás a banki utalás érkeztét követően postán, ajánlott küldeményben.
A postaköltség  a " Szállítási és garanciális feltételek " menűben. A költség a vevőt
terheli.
Személyes átvételre lehetőség van, a helyszínre vonatkozó bővebb információt a  “ Szállítási és garanciális feltételek “ menűben talál.
 
 

Jelenlegi ára: 2 490 Ft
Az aukció vége: 2016-11-21 16:38 . Tűzgyűrű ( 2 Blu-ray ) - Jelenlegi ára: 2 490 Ft

pamut sötétítő függöny 162x130cm action man - Jelenlegi ára: 1 250 Ft


SÖTÉTÍTŐ FÜGGÖNY FIÚKNAK, pamut
Mérete: szél. 162cm, hossza 130cm, 3soros zsinórral +akasztókkal (12db) ellátva, fotóztam
cimkefelirata: "ZAP Ltd. 100% COTTON Made in the E. E. C. "
Újszerű, 2xmosott, gyönyörű élénk színekkel !
Kérésre VATERA FOXPOSTTAL IS KÜLDHETEM, MINDIG AZ AKTUÁLIS ÁRON.
Banki adatok: MKB Bank

Jelenlegi ára: 1 250 Ft
Az aukció vége: 2016-11-21 09:42 . pamut sötétítő függöny 162x130cm action man - Jelenlegi ára: 1 250 Ft

Matchbox versenyautó K-72 BRABHAM BT 44 B - Jelenlegi ára: 499 Ft

Eladó a képeken látható állpotban egy retro régi matchbox versenyautó K- 72 BRABHAM
BT 44 B.
1976 -os évjárat.

Jelenlegi ára: 499 Ft
Az aukció vége: 2016-11-21 07:03 . Matchbox versenyautó K-72 BRABHAM BT 44 B - Jelenlegi ára: 499 Ft

PANDORA "Ragyogó virág" charm - Jelenlegi ára: 5 800 Ft

PANDORA "Ragyogó virág"charm (791762CZ) minőségi másolata, sterling ezüstből,  cirkónia kövekkel díszítve.
Aprólékosan kidolgozott ötvös replika.
Eredeti ezüst, 925 ALE jelzéssel ellátva.

Jelenlegi ára: 5 800 Ft
Az aukció vége: 2016-11-20 19:11 . PANDORA "Ragyogó virág" charm - Jelenlegi ára: 5 800 Ft

Apple iPhone 5s 16GB ezüst, doboz, normál állapot - Jelenlegi ára: 60 900 Ft

-Szeretnél Profi eladótól vásárolni, aki már több mint 5 éve hitelesített és megbízható tag a vaterán?
-Szeretnél jó áron, hibátlan működésű készüléket vásárolni?
-Szeretnéd, ha esetleg mégis problémád adódna a vásárolt termékkel, valóban foglalkozzanak is veled, és tényleg a vevő legyen az első?
! Ez esetben jó helyen jársz, a hirdetésben minden fontos információt megtalálsz, ha mégsem, írj nyugodtan, pár órán belül válaszolunk!
Gyakran ismételt kérdések:
Számlaadás:  Minden általunk értékesített használt termékre 0% áfa, új termékre 27% áfa tartalom érvényes!
Csere/Beszámítás:  Mobiltelefon, hardver, komplett gép, notebook, konzol!
Állapot:  A készülék megkímélt állapotú, eleje és hátulja lényegében karcmentes, keretén van 2-3 sérülés, ami egy leejtésből származik, képeken látható, tokban nem is vehető észre.
Műsz aki állapot: Tökéletes, hibátlan!
Hálózatfüggőség:  Telekom ( T-mobile )
Tartozékok:  Dobozában, töltővel, adatkábellel, simtűvel, leírásokkal.
Garancia:  A készülékre 3 nap teljeskörű garancia vonatkozik, tiszta forrásból való származására örök garanciát vállalunk adásvételi szerződéssel
Átvétel: Személyesen Budapest 13. kerület!
Szállítás: Posta / futár!
Nézz szét termékeink között, hidd el, megéri!
KomPhone - Korrekt, Olcsó, Megbízható!

Jelenlegi ára: 60 900 Ft
Az aukció vége: 2016-11-21 11:36 . Apple iPhone 5s 16GB ezüst, doboz, normál állapot - Jelenlegi ára: 60 900 Ft

Xaver Varnus - Életem az orgona - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Ezzel a fantasztikus DVD-vel most mindenki bepillantást nyerhet a művész kalandos életébe és megtudhat róla izgalmas titkokat, amelyekről eddig még sosem beszélt. Igazán különleges pillanatokkal lehetünk gazdagabbak, ugyanis Xavérról olyan hírességek beszélnek mint Vitray Tamás, Presser Gábor, Faludy György, Czeizel Endre.  

Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2016-11-20 15:43 . Xaver Varnus - Életem az orgona - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

A kétpólusú világ - Jelenlegi ára: 3 990 Ft


A könyv a figyelem tengelyébe az országtörténeteken átlépő kelet-nyugati konfrontációt, a domináns s nem csak európai színtéren zajlott szovjet-amerikai rivalizálást, a levegőben, a víz alatt, a szárazföldön s az űrben folytatott atomfegyverkezési verseny főbb mérföldköveit, a bipoláris világ születését, egymás ellen/mellett létezését és szétesését helyezte. A kötetben bővebb tárgyalást kaptak a geopolitikai, gostratégiai, hadászati, haditengerészeti kérdések, az Európán túlmutató globális összefüggések. A könyv három történeti ismereteket közvetítő forma összekapcsolásával született meg. A monografikus részek a történeti folyamatok és összefüggések elemzését adják, a források mint dokumentumgyűjtemény, valamint a számos fekete-fehér ábra, karikatúra, illetve színes térképtábla, mint történelmi atlasz segíti a hidegháború történetének megértését. A kötetet egy etemi, főiskolai oktatók és hallgatót, történelemtanárok és felvételiző diákok is haszonnal forgathatják.


Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Az aukció vége: 2016-11-20 16:52 . A kétpólusú világ - Jelenlegi ára: 3 990 Ft

Hőmérő panel lcd kijelzővel AKVÁRIUM - Jelenlegi ára: 3 100 Ft


Hőmérő akváriumhoz
A hőmérő hőmérséklet tartománya -9. 9 ° C és 99, 9 ° C. Segít optimális értéken tartani az akvárium vízének hőmérsékletét.
A hőmérőt az akvárium falára kívülről kell felragasztani, és egy érzékelő segítségével méri a hőmérsékletet, ami az akvárium falához ér.
 
Jellemzők:
- Nagy méretű digitális LCD kijelző
- Hőmérséklet tartomány: -9, 9 és 99, 9 ℃ ℃
- Felbontás: 0, 1 ℃ vagy 0, 1 ℉
- Pontosság: ± 1 ℃ vagy ± 1 ℉
- Tápfeszültség: 1, 5 V (LR44) x1 elem (tartozék)
- Méretek: 75x60x12. 5mm
- Csomagolás: bliszter
SAJ92693


Jelenlegi ára: 3 100 Ft
Az aukció vége: 2016-11-20 14:42 . Hőmérő panel lcd kijelzővel AKVÁRIUM - Jelenlegi ára: 3 100 Ft

1 pár Orthoped talpbetét szilikon - Jelenlegi ára: 1 Ft

 POSTAKÖLTSÉG 675 FT! SZÁLLÍTÁSI IDŐ 2-4 HÉT!! MINDEN KÜLÖN CSOMAGBAN ÉRKEZIK, ÍGY A POSTA ÖSSZE NEM VONHATÓ! Ha 1 ft-ért nyeri, csak postát fizet.
fin/


Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2016-11-01 07:04 . 1 pár Orthoped talpbetét szilikon - Jelenlegi ára: 1 Ft

2 db mini pad tündérkert dekoráció - Jelenlegi ára: 1 Ft


 A termék külföldről érkezik, 2-5 hét szállítási idővel. A postaköltség 675 ft, nem összevonható több termék vásárlása esetén.
Minden 1 ft!


Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2016-10-31 17:35 . 2 db mini pad tündérkert dekoráció - Jelenlegi ára: 1 Ft

20db izzós kül/beltér karácsonyi égősor 4m - Jelenlegi ára: 741 Ft

Dekorálja házát, irodáját, üzlethelyiségét, vagy akár karácsonyfáját is feldíszítheti új, magas hatékonyságú hagyományos égősorainkkal. Kizárólag beltéri használatra alkalmas. 2db tartalék égővel.
Égők száma: 20db
Teljes hossz: kb. 4m 
Vezetőszál hossz: kb. 1, 5m
Égők távolsága kb. 15cm
Vezeték szín: zöld
Színhőmérséklet: melegfehér
Védettségi színt: IP20
Égő: 11. 5V, 67mA, 0. 77W
Tápellátás: 230V ~ 50Hz - 15. 4W
12055231A

Jelenlegi ára: 741 Ft
Az aukció vége: 2016-11-20 23:24 . 20db izzós kül/beltér karácsonyi égősor 4m - Jelenlegi ára: 741 Ft

5 db cuki radír/játék egyben - Jelenlegi ára: 1 Ft

 POSTAKÖLTSÉG 675 FT! SZÁLLÍTÁSI IDŐ MAX 2-4 HÉT!! MINDEN KÜLÖN CSOMAGBAN ÉRKEZIK, ÍGY A POSTA ÖSSZE NEM VONHATÓ! Ha 1 ft-ért nyeri, csak postát fizet.
din/
2-3 cm-k.


Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2016-11-01 01:55 . 5 db cuki radír/játék egyben - Jelenlegi ára: 1 Ft

2016. október 30., vasárnap

Cotier IPC-631/T13 IP kamera - Jelenlegi ára: 8 990 Ft

Eladó a képen látható Cotier IPC-631/T13 IP kamera. A termék új, bontatlan!
Technológia: Infravörös
Márkanév: Cotier
IR távolság (m): 30 m
Tápfeszültség (V): 12V
Fogyasztás (W): 5 W
Érzékelő Márka: SONY
Érzékelő: CMOS
Riasztás Action: E-mail Fotó
Hajók: Chinamainland
Méretek (L x Sz x Mé) (mm): 20 * 11 * 11
Speciális tulajdonságok: Vízálló / Időjárásálló
Látószög (fok): 90 °
Kapcsolódás: IP / Hálózat Vezetékes
Támogatott mobil rendszerek: iPhone OS, Android
Támogatott operációs rendszerek: Windows XP, Windows 7
Típus: IP kamera
Video tömörítési formátum: H. 264
Lens (mm): 3. 6mm
Minimális megvilágítás (lux): 0, 001
High Definition: 720P (HD)
Hálózati interfész: RJ-45 10 / 100Mb Ethernet Slot
Stílus: csőkamera
Típusszám: IPC-631 / T13
Képérzékelő: 1/3 ' 1, 3 megapixeles CMOS képérzékel� �vel,
A rendszer felépítése: Beágyazott LINUX RTOS, kétmagos 32 bites DSP (TI DaVinci DM365)
Lencse: 4mm megapixel objektív
Day & Night: IR szűrő automatikus kapcsolóval, infravörös érzékelő
Frame Rate: 1. 3 Megapixel @ 25FPS
Videó tömörítés: H. 264 tömörítés, dual stream (0, 1-6Mpbs állítható)
Protokollok: RTSP / FTP / PPPoE / DHCP / DDNS / NTP / UPnP


Jelenlegi ára: 8 990 Ft
Az aukció vége: 2016-10-05 12:27 . Cotier IPC-631/T13 IP kamera - Jelenlegi ára: 8 990 Ft

MATCHBOX Ferrari F50. POSTÁZOK IS! - Jelenlegi ára: 1 290 Ft

Eladó a képen látható MATCHBOX Ferrari F50!  A képen látható állapotban! Apró pontkopás van rajta 1-2 db.  Postázok is, de CSAK előreutalással! Személyesátvétel CSAK Budapesten, a Nyugatinál!

Jelenlegi ára: 1 290 Ft
Az aukció vége: 2016-11-20 18:48 . MATCHBOX Ferrari F50. POSTÁZOK IS! - Jelenlegi ára: 1 290 Ft

kék SMD ledszalag 60led/m kék 1990Ft ledsor - Jelenlegi ára: 1 990 Ft

LED szalag
feszültség: 12 V áramfelvétel: kb. 250 mA/méter teljesítmény felvét: max. 2, 7 W/méter 60 SMD led/méter 3 ledenként (5cm) vágható öntapadó 3M fólia található a ledszalag hátulján, amely időjárásálló felragasztható üveg, fém vagy műanyag felületre maximális hajlási sugara 5 mm szín: kék egy tekercs 5 m
A megadott ár méterenként értendő és az Áfát tartalmazza!  

Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2016-11-20 15:35 . kék SMD ledszalag 60led/m kék 1990Ft ledsor - Jelenlegi ára: 1 990 Ft

UTP cat6 UTP kábel 112Ft/fm!BELDEN CAT 6 PROFI - Jelenlegi ára: 112 Ft

CAT 6 UTP fali kábel 4x2 érpár CAT6 Kiszerelés: 100m/doboz Használható: számítástechnikai hálózat kábeleként, video átvitel technikában, egyéb adatátviteli, digitális vagy analóg rendszerekhez. Az ár egy méterre van megadva, az Áfát tartalmazza
HUTE-BELCAT6 

Jelenlegi ára: 112 Ft
Az aukció vége: 2016-11-20 14:22 . UTP cat6 UTP kábel 112Ft/fm!BELDEN CAT 6 PROFI - Jelenlegi ára: 112 Ft

Karácsonyi napelemes LED sor mxl 30/bl kék - Jelenlegi ára: 3 100 Ft

nincs akkumlátor a termékben, külön lehet megvenni az aukcióin közt.
• 30db kék LED
• álló fény / villogó funkció
• beépített napelem és akkumulátortöltő
• akár 8 órás folyamatos működés
• cserélhető akkumulátor
• időjárásnak ellenálló kültéri kivitel (IP44)


Jelenlegi ára: 3 100 Ft
Az aukció vége: 2016-11-20 14:43 . Karácsonyi napelemes LED sor mxl 30/bl kék - Jelenlegi ára: 3 100 Ft

XLR DUGÓ 3 PÓLUSÚ fém dugó törésgátlóval 05192 - Jelenlegi ára: 256 Ft

Fém kivitel
Szorítópofás törésgátlóval
12015192

Jelenlegi ára: 256 Ft
Az aukció vége: 2016-11-20 14:22 . XLR DUGÓ 3 PÓLUSÚ fém dugó törésgátlóval 05192 - Jelenlegi ára: 256 Ft

Moby: Go - The very best of DVD ÚJ! - Jelenlegi ára: 1 490 Ft

Moby: Go - The very best of DVD
Állapot: Gyári fóliás, bontatlan
Tracklista a fotón!  
 
Átvehető: azonnal
 
DVD újdonságok a legjobb áron!
KÉREM, FIGYELMESEN OLVASSA EL AZ ALÁBBIAKAT:
Minden termék esetében feltüntettem az átvételi lehetőségeket:
Azonnal átvehető - raktáron van, azonnal elvihető.
2-5 munkanap alatt szállítható - nincs raktáron, a beszerzése a feltüntetett időn belül várható.
A legtöbb termékem ÚJ, gyári állapotú.
Ami használt, arról pontos állapotleírást adok.
Szállítás: személyes átvétel vagy ajánlott levélként előre utalás után
Postázás: csak ajánlott levélként vállalok feladást, az aktuális postai díjszabás szerint + bélelt boríték ára. Minden ajánlott levelet LNK ( levélládába nem kézbesíthető ) opcióval adok fel, mivel a Magyar Posta már csak így vállal garanciát az ajánlott levelekér t. Ha elsőbbségi opciót szeretne kérni, kérem, vásárláskor jelezze.
Postai utánvétet nem vállalok.
Ha a termék átvétele/postázása időhöz van kötve, kérem, ezt vásárlás ELŐTT egyeztesse velem, vásárlás után előre egyeztetés nélkül ezt nem tudom garantálni.
Igyekszem minden feltett kérdésre pár órán belül válaszolni.
Személyes átvétel: a Westend mellett közvetlenül, előre egyeztetett időpontban.
Az időpont egyeztetés nélkül érkező Vásárlók esetében nem tudok garanciát vállalni a termék azonnali átadására, ilyen esetben nem tudok reklamációt elfogadni, kérem, ezt vegye figyelembe. Ezért kérem, vásárlás után minden esetben egyeztessen átvételi időpontot.
Számlaadás: van
Garancia: 1 hét, csak és kizárólag gyári hibás terméket cserélek. A nem rendeltetésszerű használatból keletkező meghibásodásra nem vállalok garanciát. Kérem, a vásár olt terméket személyes átvétel esetén e! llenőrizze.
Minden az aukcióimon eladó kép- és hanghordozó eredeti kiadvány, nem másolat.
Köszönöm, hogy elolvasta és tudomásul vette a fentieket a problámamentes kiszolgálás érdekében.


Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Az aukció vége: 2016-11-20 07:53 . Moby: Go - The very best of DVD ÚJ! - Jelenlegi ára: 1 490 Ft

Krimpelhető BNC aljzat RG58 kábelre - Jelenlegi ára: 210 Ft

Krimpelhető BNC aljzat RG58 kábelre
Jellemzők:
- krimpelhető
- RG58
1203319


Jelenlegi ára: 210 Ft
Az aukció vége: 2016-11-20 14:22 . Krimpelhető BNC aljzat RG58 kábelre - Jelenlegi ára: 210 Ft

Indián figurás írószer tartó - Jelenlegi ára: 800 Ft

Indián figurás írószer tartó. A figura feje mozog. Magassága  16 cm,      (320 g)
Személyesen előre egyeztetett időpontban Budapesten vagy Örkényen tudom oda adni.

Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2016-11-20 21:15 . Indián figurás írószer tartó - Jelenlegi ára: 800 Ft

Shamballa fonott bőr karkötő - Jelenlegi ára: 260 Ft

Fonott műbőr karkötő, kristályos mágneszárral.  
Hossza 19-20 cm.
A termék készleten van, azonnal tudom postázni.
Több darab vásárlása esetén is csak egy postaköltséget kell megfizetni.
Nézz szét a többi termékeim között is, sok akciós dolgot találsz : )

Jelenlegi ára: 260 Ft
Az aukció vége: 2016-11-20 17:34 . Shamballa fonott bőr karkötő - Jelenlegi ára: 260 Ft

Bélyegzőpárna, 5 STAR, kék - Jelenlegi ára: 375 Ft


Bélyegzőpárna, 5 STAR, kék
Termék azonosító: 178368
műanyag ház
vászonborítású festékpárna
a keret színe megegyezik a festék színével
méret: 70x110 mmMennyiség: 1 db(Egységár: 375 Ft/db)A kép illusztráció!
Státusz
Külső raktáron
Szállítási idő
1-3 munkanap
Vidéki PPP-ra a szállítás +1 munkanap!
Szállítási díjak
Futárszolgálat: 990 Ft
Pick Pack Pont: 590 Ft*
Webox: 699 Ft **
Személyes (11-16h utalással! )
20 000 Ft felett Ingyenes!
* PPP maximum: 30 kg, 50x50x50 cm!
* Webox maximum: 25 kg, 41x38x64 cm!
Fizetési módok
Készpénzben (utánvéttel)Előre utalással


Jelenlegi ára: 375 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 . Bélyegzőpárna, 5 STAR, kék - Jelenlegi ára: 375 Ft

Sony Ps3 játék. Mercenaries 2 - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

A képen látható játék. Kérdésekre szívesen válaszolok.

Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2016-11-20 14:18 . Sony Ps3 játék. Mercenaries 2 - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

MATCHBOX - SUPERFAST 50 ARTICULATED TRUCK - Jelenlegi ára: 3 990 Ft

Eladó a képen látható 1973 -as Lesney / Matchbox Superfast 50 Articulated Truck dobozával, jó állapotban.
Nézz szét további termékeim között!

Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Az aukció vége: 2016-11-20 11:19 . MATCHBOX - SUPERFAST 50 ARTICULATED TRUCK - Jelenlegi ára: 3 990 Ft

Szilikon szíj, óraszíj, fekete/fehér varrás, 20mm - Jelenlegi ára: 1 990 Ft

Szilikon óraszíj
Szín: fekete, fehér varrással
Anyaga: szilikon, fényes acél csatt
Szélessége: 20 mm
Hossz: 120/80 mm (plusz csatt)
Vastagság: 4-6 mm
Személyes átvétel:  Tököl, bp-i Lurdy Ház
Ajánlott posta előre utalás után:  500 Ft

Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2016-11-20 14:17 . Szilikon szíj, óraszíj, fekete/fehér varrás, 20mm - Jelenlegi ára: 1 990 Ft

Elektromos fogkefe 3 fejjel - Jelenlegi ára: 1 Ft

 POSTAKÖLTSÉG 675 FT! SZÁLLÍTÁSI IDŐ MAX 2-4HÉT!! MINDEN KÜLÖN CSOMAGBAN ÉRKEZIK, ÍGY A POSTA ÖSSZE NEM VONHATÓ!!
3 cserélhető fejjel, elem nélkül. /2 db AA/
jew2


Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2016-10-31 04:23 . Elektromos fogkefe 3 fejjel - Jelenlegi ára: 1 Ft

Vízálló szemhéjtus - Jelenlegi ára: 1 Ft

 A termék külföldről érkezik, 2-3 hét szállítási idővel. A postaköltség 675 ft, nem összevonható több termék vásárlása esetén.
Minden 1 ft!
wi/


Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2016-10-30 17:20 . Vízálló szemhéjtus - Jelenlegi ára: 1 Ft

Zeiss Ikon contina,fényképezőgép + lencsekészlet. - Jelenlegi ára: 8 000 Ft


Eladó egy eredeti Zeiss Ikon Contina fényképezőgép lencsekészlettel.
Lencse méretek a képeken leolvashatóak
Nem tudok válaszolni ebben a témában fotós kérdésekre, hogy mi micsoda mert nem értek hozzá.
Próbáltam olyan képeket csinálni amin az adatai leolvashatók (ha ez nem elegendő akkor a google keresője a megoldás : )
A legmagasabb licitet tevő vevő viszi.
.


Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Az aukció vége: 2016-11-04 22:33 . Zeiss Ikon contina,fényképezőgép + lencsekészlet. - Jelenlegi ára: 8 000 Ft

Yamaha Bws index - Jelenlegi ára: 360 Ft

Yamaha Bws bontott gyári alkatrész.  CSAK AZ Index aljzat!!!!
KÉREM A VÁSÁRLÁST KÖVETŐEN ÍRJON E-MAILT, TELEFONON RITKÁN VAGYOK ELÉRHETŐ!!!!! !!!!! !!!!
A TERMÉKEK HASZNÁLT, BONTOTT ALKATRÉSZEK!!!!! !    
A leütést követően szükséges az egyeztetés a termék megléte és állapota felől. Sok termékünk van, és van ami csak leütést követően kerül kibontásra, így állapotát nem tudjuk rögtön. Ezt a negatív értékelés elkerülése végett és a félreértések végett kérem figyelembe venni!!!!! !!!!
TERMÉKGARANCIA NINCS, VISSZAVÁSÁRLÁS NINCS!!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!   Kérem leütésnél ezt figyelembe venni!!!!! !!!!
Személyesen átvehető: H-P 9-18-ig, Szo 9-14-ig.
Postai úton: utalást követően 3munkanapon belül, utánvételesen nem postázok .   ( Szállítási költség és postázási cím egyeztetése után! )
A terméket 2hétig tudom elrakni, ha addig nincs átvév e, visszatöltöm a vatera piacterére és negatív értékelést készítek.
Köszönöm szépen a vásárlást, további jó vaterázást!!!!! !!!!! !!!

Jelenlegi ára: 360 Ft
Az aukció vége: 2016-11-19 15:39 . Yamaha Bws index - Jelenlegi ára: 360 Ft

Vaganza pamut hosszú ujjú hálózsák 62 kisfiúnak macis - Jelenlegi ára: 1 Ft


Baba hálózsák
Személyes átvételre nincs lehetőség! Postázni előre utalással ajánlottan, Posta futárral, Webox-szal és Fox postával is tudom!


Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2016-11-12 20:00 . Vaganza pamut hosszú ujjú hálózsák 62 kisfiúnak macis - Jelenlegi ára: 1 Ft

170-es fiú farmer - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Eladó a képen láthatható farmer, jó állapotban, mért adatok a képre szerkesztve, hasonlóméretben töltök!

Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2016-11-20 09:36 . 170-es fiú farmer - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Intim tasak gyűjtő, B5 rendszer, TORK, fehér - Jelenlegi ára: 18 490 Ft


Intim tasak gyűjtő, B5 rendszer, TORK, fehér
Termék azonosító: 370657
25 db/csomag
fehér színű tasakMennyiség: 48 csom / karton(Egységár: 385. 2 Ft/csom)A kép illusztráció!
Státusz
Külső raktáron
Szállítási idő
1-3 munkanap
Vidéki PPP-ra a szállítás +1 munkanap!
Szállítási díjak
Futárszolgálat: 990 Ft
Pick Pack Pont: 590 Ft*
Webox: 699 Ft **
Személyes (11-16h utalással! )
20 000 Ft felett Ingyenes!
* PPP maximum: 30 kg, 50x50x50 cm!
* Webox maximum: 25 kg, 41x38x64 cm!
Fizetési módok
Készpénzben (utánvéttel)Előre utalással


Jelenlegi ára: 18 490 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 . Intim tasak gyűjtő, B5 rendszer, TORK, fehér - Jelenlegi ára: 18 490 Ft

80-86-os méretű pólók - Jelenlegi ára: 4 900 Ft

1 db Esprit rózsaszín, használt.  
1 db csíkos,  Cipő mintával az elején, hibátlan.
1 db F&F pöttyös, használt. ( kicsit oldalt elfordulva a varrásnál ) 
1 db rózsaszín flitteres szívvel az elején. szép állapotban.
1 db zöld ( nagyobb méret )
1 db Disney hercegnős.  
1 db High Scool Musical mintával.
1 db piros Domyos ( ez a legnagyobb ) pár kicsi folt van rajta az alján ! ( inkább játszó póló ) 
2 db halásznadrág. ( a sötétebb H&M 86-os ) 
1 db F&F póló, a hátulja mintás. Hibátlan.

Jelenlegi ára: 4 900 Ft
Az aukció vége: 2016-11-19 22:40 . 80-86-os méretű pólók - Jelenlegi ára: 4 900 Ft

2016. október 29., szombat

PANASONIC DMC-FZ8 KIJELZŐ + HÁTSÓ BURKOLAT ELADÓ! - Jelenlegi ára: 2 990 Ft

PANASONIC DMC-FZ8 KIJELZŐ + HÁTSÓ BURKOLAT ELADÓ!
TESZTELT, JÓ!
A KIJELZŐ BORÍTÁSÁN TALÁLHATÓ EGY KARC, DE MŰKÖDÉS KÖZBEN NEM ZAVARÓ.


Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2016-11-20 00:05 . PANASONIC DMC-FZ8 KIJELZŐ + HÁTSÓ BURKOLAT ELADÓ! - Jelenlegi ára: 2 990 Ft

Orion OCM-2015B - Kávéfőző, tejhabosítóval, 4 személyes, 350ml, 800W, Orion - Jelenlegi ára: 8 290 Ft


Orion OCM 2015B ha egy kellemes ízű kávéra vágyik, itt az egyszerű megoldás. Legyen akár kávéfőzés, vagy cappuccino készítés, 4 személyre is megfelelő megoldás.
Presszó kávéfőző tejhabosítóval
Szín: fekete 
Kapacitás: 4 személy
Üvegkiöntő szintjelzésekkel
Gőzkapcsoló
Tejhabosító funkció
Működést jelző fény
Cappuccino funkció
Működést jelző fény
350 ml-es tartály
Biztonsági szelep
Levehető csepegtető tálca
Hálózati kábel tároló
Vákuumcső: - tejmelegítéshez - tejhabosításhoz
Könnyen tisztítható
Teljesítmény: 800W
Méret: 285x267x203mm
Használati útmutat
Súly: 4 kg
Minden új és outlet termékünket számlával és gyári garanciával árusítjuk!
Csere és beszámítás nem lehetséges!


Jelenlegi ára: 8 290 Ft
Az aukció vége: 2016-11-19 13:46 . Orion OCM-2015B - Kávéfőző, tejhabosítóval, 4 személyes, 350ml, 800W, Orion - Jelenlegi ára: 8 290 Ft

JVC rádiósmagnó eladó! Megkímélt régi darab!! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Megkímélt JVC rádiósmagnó CD-vel. T: RC-X620
Mindene működik, de a jobb kazetta aljó, ha nincs bent kazetta kinyílik. Amúgy működik.

Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2016-11-08 16:24 . JVC rádiósmagnó eladó! Megkímélt régi darab!! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Star Wars 1-3. (Semic képregények, különszámok) - Jelenlegi ára: 6 600 Ft


Állapot:  A képeken látható állapotban.
Kiadó:  Adoc-Semic
A kiadás éve:  1999-2005
Kötéstípus:  Ragasztott papírkötés
Oldalszám:  116+148+96
A 3 képregény csak egyben eladó!
1. - Henry Gilroy:  Star Wars – Baljós árnyak
2. - Henry Gilroy:  Star Wars –  A klónok támadása
3. - Miles Lane:  Star Wars –  A Sithek bosszúja
Vásárlás előtt mindenképpen olvassák el a "Szállítási és garanciális feltételek" fül alatt található információkat!


Jelenlegi ára: 6 600 Ft
Az aukció vége: 2016-11-09 19:48 . Star Wars 1-3. (Semic képregények, különszámok) - Jelenlegi ára: 6 600 Ft

92-es fiúcsomag - Jelenlegi ára: 2 200 Ft

Jó állapotban lévő kisfiú ruhacsomag. A világos farmeron vannak fehéres foltok lehet direkt ez jó kérdés mert nem hordtuk : ) a keki és a terep vékonyan bélelt átmeneti időre.  
Személyes átvétel Szigetszentmiklós - Lakihegy de szívesen postázok is 
Nézz szét nálam folyamatos töltés : )

Jelenlegi ára: 2 200 Ft
Az aukció vége: 2016-11-19 11:58 . 92-es fiúcsomag - Jelenlegi ára: 2 200 Ft

Yamaha Majesty lámpa - Jelenlegi ára: 7 200 Ft

Yamaha Majesty bontott gyári alkatrész. Csak a lámpa idom nélkül 
KÉREM A VÁSÁRLÁST KÖVETŐEN ÍRJON E-MAILT, TELEFONON RITKÁN VAGYOK ELÉRHETŐ!!!!! !!!!! !!!!
A TERMÉKEK HASZNÁLT, BONTOTT ALKATRÉSZEK!!!!! !    
A leütést követően szükséges az egyeztetés a termék megléte és állapota felől. Sok termékünk van, és van ami csak leütést követően kerül kibontásra, így állapotát nem tudjuk rögtön. Ezt a negatív értékelés elkerülése végett és a félreértések végett kérem figyelembe venni!!!!! !!!!
TERMÉKGARANCIA NINCS, VISSZAVÁSÁRLÁS NINCS!!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!   Kérem leütésnél ezt figyelembe venni!!!!! !!!!
Személyesen átvehető: H-P 9-18-ig, Szo 9-14-ig.
Postai úton: utalást követően 3munkanapon belül, utánvételesen nem postázok .   ( Szállítási költség és postázási cím egyeztetése után! )
A terméket 2hétig tudom elrakni, ha addig nincs átvéve, visszatöltöm a vatera piacterére és negatív értékelést készítek.
Köszönöm szépen a vásárlást, további jó vaterázást!!!!! !!!!! !!!

Jelenlegi ára: 7 200 Ft
Az aukció vége: 2016-11-19 16:13 . Yamaha Majesty lámpa - Jelenlegi ára: 7 200 Ft

Digitális hőmérő -40..+110 Celsius 2m hosszú érzékelő vezeték 230 Volt tápfesz - Jelenlegi ára: 2 350 Ft

Digitális LED kijelzős hőmérő -40... +110 Celsius közötti méréshatárral, piros színű LED kijelzővel.
Tápfeszültség:   230V AC!!
Mérési tartomány: -40... +110 Celsius
Felbontás:   0, 1 Celsius
Érzékelő vezeték hossz:   kb. 2 méter
Érzékelő fej: vízálló, rozsdamentes kb. 5x20 mm-es
Méretek:
- előlap: 64x31 mm
- ház: 59x30x25 mm
Kijelző karaktermagasság: kb. 14 mm
A kijelzés 99, 9 Celsiusog 0, 1 C felbontású, fölötte 1 Celsius
Kérlek kattints ide, és nézd meg a többi termékemet is!
Kérem csak olyan vásároljon tőlem aki ki is fizeti a terméket és szüksége van rá.
Halogatósok, ígérgetősök, feledékenyek, figyelmetlenek kerüljenek! Köszönöm!
A műszer raktáron van, nem kell rá heteket várni.
Személyes átvételre és postai utánvétes küldésre nálam nincs lehetőség.
Kérem ezt figyelembe venni vásárlás el őtt!
            

Jelenlegi ára: 2 350 Ft
Az aukció vége: 2016-11-19 20:40 . Digitális hőmérő -40..+110 Celsius 2m hosszú érzékelő vezeték 230 Volt tápfesz - Jelenlegi ára: 2 350 Ft

0945 Régi Buddhista mala imalánc 38 cm - Jelenlegi ára: 15 000 Ft

Nagyon szép hibátlan állapotú sárga színű gyöngyökkel díszített vékony fonálra fűzött buddhista malalánc, imalánc. Hosszúság: 38 cmSúly: 0. 015 kg
Termékeim között több mala lánc található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
 
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
 
Személyes átvétel Budapest IX.
 
 
Személyes átvétel Szeged
 
 
MPL csomag előre utalással
 
 
MPL csomag utánvét
 
 
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
 
Személyes átvételkor készpénzben
 
 
Banki átutalás
 
 
Utánvét
 
 
Paypal (MasterCard, Visa)
 
 
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
 
Személyes átvétel
1-5 munkanap
 
 
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
 
 
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
 
 
Ingyenes kiszállítás
2-25 munkanap
 
( vallás vallási egyház egyházi isten budha hindu isteni rózsafűzér rózsafüzér buddha buddhizmus budhizmus hinduizmus olvasó máriafüzér máriafűzér mária füzér mária fűzér )

Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Az aukció vége: 2016-11-02 22:22 . 0945 Régi Buddhista mala imalánc 38 cm - Jelenlegi ára: 15 000 Ft

Arany színű lemezek dekorációnak - Jelenlegi ára: 10 Ft

Egyik oldalon arany, másik oldalon ezüst színű DVD lemezek dekorációnak Kecskeméten eladók.

Jelenlegi ára: 10 Ft
Az aukció vége: 2016-11-19 14:12 . Arany színű lemezek dekorációnak - Jelenlegi ára: 10 Ft

Hahota 6db - Jelenlegi ára: 2 790 Ft

Hahota 6db egyben eladó. 1985-1986év.
Sorszám: 20, 21, 22, 23, 24, 25,

Jelenlegi ára: 2 790 Ft
Az aukció vége: 2016-11-19 05:41 . Hahota 6db - Jelenlegi ára: 2 790 Ft

Renault Megane Scenic 1 bal hátsó ajtó kábel - Jelenlegi ára: 990 Ft

Renault Megane Scenic 1 bal hátsó ajtó kábel, manuális ablakemelős kivitelhez.

Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2016-11-18 22:26 . Renault Megane Scenic 1 bal hátsó ajtó kábel - Jelenlegi ára: 990 Ft

Minden kút Rómába vezet,eredeti szinkronos Blu-ray - Jelenlegi ára: 1 350 Ft

Eredeti, nem másolt, vadonat új, bontatlan, szinkronos Blu-ray.
Minden kút Rómába vezet
Magyar 5. 1 hang és felirat
(Kristen Bell, Josh Duhamel)
 
 
Minden kút Rómába vezet
(When in Rome)
 
 
színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus vígjáték, 2010 
rendező:  Mark Steven Johnson
forgatókönyvíró:  David Diamond,  David Weissman
zeneszerző:  Christopher Young
operatőr:  John Bailey
producer:  Rikki Lea Bestall,  Gary Foster,  Mark Steven Johnson
vágó:  Ryan Folsey,  Andrew Marcus
szereplő(k):  
Josh Duhamel (Nick)
Kristen Bell (Beth)
Will Arnett (Antonio)
Jon Heder (Lance)
Geoffrey Cantor (Dr. Moscowitz)
Dax Shepard (Gale)
Anjelica Huston (Celeste)
Alexis Dziena (Joan)
Danny DeVito (Al Russo)
Az ambiciózus Beth kurátorként dolgozik a New York-i Guggenheim Múzeumban. A fiatal nő épp rossz passzban van: kiábrándult a szerelemből, nemrég szakított a barátjával. Kikapcsolódásként Rómába utazik, a húga esküvőjére. Találkozik egy jóvágású pasival, ám kiderül, hogy foglalt. Az elkeseredett Beth a szökőkútban hűti le magát, majd - vesztére - kiszed néhány pénzdarabot. A szerelem kútjából kiszedett érmék tulajdonosai ugyanis a nyomába szegődnek, a szerelmükkel ostromolják. Van közöttük kolbászgyáros, bűvész, festő, és még egy riporter is.  
 
Személyes átvétel kizárólag a lakcímemen Gyálon, előre egyeztetett időpontban , hétköznap 18. 00 után , hétvégén pedig 12. 00 után , ettől eltérni NEM áll módomban !
Kizárólag ajánlottan postázok!
Utánvéttel nem küldök semmit és minden esetben a banki jóváírást követően postázok hetente kétszer, bemásolt banki igazolást nem fogadok el!
A postázás hétfő és szerdai napon történik.
Ez úgy néz ki, hogy a hétfő-kedd banki zárási! g beérkező utalásokat kedden este csomagolom és szerdán adom fel, a szerda-csütörtök-pénteki utalásokat pedig a hétvégén csomagolom és hétfőn adom fel.
Minden beérkezett utalást értékeléssel jelzem, ezért külön emailt nem tudok írni, de az értékelés szövegében minden fontos információ megtalálható!
A postaköltség mindig az aktuális postai díjak szerint történik, ez megtalálható a szállítási opciók fül alatt.
Természetesen több termék együttes vásárlása esetén a postaköltség változhat, erről kérem egyeztessünk a félreértések elkerülése miatt még a licitálás előtt!
Minden jogdíjas termékem eredeti és minden általam eladott áruról nyugtát, számlát adok!
Remélem , hogy mindennel elégedett leszel (lesz) és máskor is kötünk sikeres üzletet !
 
Üdvözlettel :
 
vaterabolt

Jelenlegi ára: 1 350 Ft
Az aukció vége: 2016-11-19 03:29 . Minden kút Rómába vezet,eredeti szinkronos Blu-ray - Jelenlegi ára: 1 350 Ft

Huawei Ascend P7 Mini bőr tok - fekete al bundy - Jelenlegi ára: 3 250 Ft

Egyedi fényképes mobiltelefon tok, amely tökéletesen illeszkedik készülékedhez. Vásárold meg azonnali raktárkészletről.
Amennyiben egyedi fotóval szeretnél tokot készíttetni vedd fel velünk a kapcsolatot és megvalósítjuk elképzelésedet.
Üdvözlettel, egyedihatlapok csapata

Jelenlegi ára: 3 250 Ft
Az aukció vége: 2016-11-19 18:39 . Huawei Ascend P7 Mini bőr tok - fekete al bundy - Jelenlegi ára: 3 250 Ft

Lupilu szandál 26-os - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Eladó a képen látható Lupilu Pompom kis szandál, szép állapotban.

Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2016-11-05 10:54 . Lupilu szandál 26-os - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

TOYOTA COROLLA Nagynyomású Pumpa 7079/192 - Jelenlegi ára: 45 000 Ft

TOYOTA COROLLA 0000 (2004-2007) 1400 cm3 Dízel 5 ajtós
Nagynyomású Pumpa eladó!
Állapot: Normál
Alvázszám:
Motorszám: 1ND
Kivitel: ferdehátú
Szín: szürke
Klíma: Automata
Váltó: Kézi 5 fokozat
Ajtók száma: 5
Megjegyzés:
Klíma: Automata, ABS nincs
Szállítási és fizetési feltételeink: SZEMÉLYES ÁTVÉTEL: ingyenes, munkanapokon 8: 00 - 16: 30, illetve szombaton 8: 00 - 11: 30 óráig, ettől eltérő időpontban nem lehetséges. Átvétel helye: NagycenkSTANDARD POSTAI CSOMAGKÉNT ELŐRE UTALÁS UTÁN: 1500 Ft, ez esetben a csomag épségéért felelősséget vállalni nem tudunk. 30 kg súlyhatárig lehetséges. A pénz számlára érkezését követő 24 órán belül postázásra kerül. NEM STANDARD CSOMAGKÉNT ELŐRE UTALÁS UTÁN: 2000 Ft, ez esetben a szállítás során keletkezett károkért a felelősséget mi vállaljuk. 30 kg súlyhatárig lehetséges. A pén z számlára érkezését követő 24 órán belül postázásra kerül. UTÁNVÉTTEL POSTÁZVA: 2000 Ft standardként felelősségvállalás nélkül, 2500 Ft törékenyként felelősségvállalással. MÁS FUTÁRSZOLGÁLAT ELŐRE UTALÁSSAL VAGY UTÁNVÉTTEL: Túlméretes csomag esetén: ára szállítási cím, súly és méret függvényében, erről célszerű kollégáinkat kérdezni, nagyságrendileg 5000 Ft-tól.
Mielőtt licitálsz, kérlek olvasd el az alábbiakat!
Vásárlás után érkezik majd egy automatikus vásárlásértesítő a vaterától. Fontos, hogy ne töröld ki, mert megtalálsz benne minden információt az áru átvételével kapcsolatban. (név, cím, bankszámlaszám, stb. )
Szeretnénk kérni, hogy a vásárlás előtt mérlegeld, hogy valóban szükséged van-e a termékre, ki tudod-e fizetni 7 napon belül, s csak ezek után üsd le a terméket. Ha a leütéstől számított 7 napon belül a kapcsolatfelvétel � �s a fizetés nem történik meg, negatív ! értékelést kell adnunk.
Alkatrészeink kipróbált termékek, azokra postázástól számított 1 hét beépítési garanciát vállalunk. Amennyiben nem rendeltetésszerűen működik, a terméket cserélni tudjuk. Amennyiben az autónak nem a leütött termék a hibája, vagy autójához nem passzol, azt visszavásárolni nem áll módunkban, ezért javasoljuk, hogy mielőtt a terméket leütöd, egyeztessél kollégáinkkal. Bármilyen kérdésre, érdeklődésre szívesen válaszolunk, elkerülendő a félreértéseket. Alkatrészeink nem felújított, hanem gyári használt termékek. A garancia minden esetben csak az alkatrész árára vonatkozik, szállítási, beszerelési és egyéb költségekre nem. Leütés előtt feltétlenül tekintse meg szállítási és fizetési feltételeinket. Minden alkatrészt megjelölünk, ha a jelölés sérül vagy az alkatrész sérül, nem áll módunkban visszavásárolni.
Hengerfejeink nem síkolt, f elújított hengerfejek, nyomáspróbázva nem voltak.
Motorvezérlő elektronikára semminemű garanciát vállalni nem tudunk.
Ha egyéb más alkatrészt kíván vásárolni, azt minden aukciónk keretében a kérdések rovatban megkérdezheti és új aukció keretében megvásárolhatja. A feltett kérdésekre igyekszünk 24 órán belül válaszolni.
Kérjük, akkor vásárolj nálunk, ha a fentieket el tudod fogadni!
Köszönettel: gigabonto


Jelenlegi ára: 45 000 Ft
Az aukció vége: 2016-11-18 19:50 . TOYOTA COROLLA Nagynyomású Pumpa 7079/192 - Jelenlegi ára: 45 000 Ft

16 db pelenka alátét (kutyus) - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Egyben eladnám ezeket a pelusokat, ki lett bontva, de nem lett használva. 16 db összesen, különböző méretek/vastagságok.  
pelus alátét

Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2016-11-18 16:07 . 16 db pelenka alátét (kutyus) - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Cocoto Platform Jumper PS2 Játék - Jelenlegi ára: 1 480 Ft

Eladó Cocoto Platform Jumper PlayStation 2 Használt Játék!  
Csomag feladások:
- Postai kiszállítás
- Futáros kiszállítás (előre utalás után vagy utánvétesen)
- Személyes átvétel: -Debrecen -Miskolc
Vásárlás előtt kérlek, érdeklődj a termékkel kapcsolatban!!
Minden terméket bélelt borítékban, biztosságosan küldünk el.


Jelenlegi ára: 1 480 Ft
Az aukció vége: 2016-11-18 15:06 . Cocoto Platform Jumper PS2 Játék - Jelenlegi ára: 1 480 Ft

12 db-os baba csomag,3-6 hó - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

9 db nadrág(leggingsek, melegitő alsók), 1 kantáros(nem bélelt)nadrà g és egy plüss rózsaszin melegitő szett.
A kantáros naci hibátlan, a melegitő szett nadrà gnak a feneke egy kis apró helyen varrva lett, kivülről nem látszik. A nacik és leggek sokat használtak, de nem foltosak és nem szakadtak, mosási bolygossà g előfordulhat!
POSTÁZOM IS!
MÁSHOL IS ÁRULOM, KÉREM EZT FIGYELEMBE VENNI!!!!

Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2016-11-18 16:34 . 12 db-os baba csomag,3-6 hó - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Nadrágtartó, hózentróger divatos fekete #1311-1 - Jelenlegi ára: 1 490 Ft


Teljesen új
Méret: 2x90cm (felnőtt)
A vásárlás feltétele a saját oldalam elolvasása!
Kérem kattintson a felhasználónevem mellett i+ gombra, vagy az alábbi linkre:
http: //www. vatera. hu/listings/index. php? us=1341531&am=1341531&ob=2
A rendeléssel egyidejűleg kijelenti, hogy az ott leírtakat elolvasta és elfogadja!

Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Az aukció vége: 2016-11-18 16:35 . Nadrágtartó, hózentróger divatos fekete #1311-1 - Jelenlegi ára: 1 490 Ft

Beex Rock hibátlan fekete hátlap - Jelenlegi ára: 2 999 Ft

Beex Rock fekete hátlap hibátlan állapotban.
Egy évet használt tabletből származik.
Egy hét kipróbálási garancia!
Kérem nézze meg a további termékeimet is!

Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Az aukció vége: 2016-11-18 22:03 . Beex Rock hibátlan fekete hátlap - Jelenlegi ára: 2 999 Ft

martin t-rex discolámpa discofény - Jelenlegi ára: 26 000 Ft

Eladó martin t-rex discolámpa. Gyönyörűen működik, szinte használva sem volt(évi 1-2 alkalom házibulin). Szinte új, gobós(ábrák), dikroszűrős színek. Nézze meg az új árát és gondolkodjon el ezen. Hangvezérelt, ütemre dolgozik.

Jelenlegi ára: 26 000 Ft
Az aukció vége: 2016-11-18 23:31 . martin t-rex discolámpa discofény - Jelenlegi ára: 26 000 Ft

Kávéfőzőgép eszpresszó váz - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Eladó régi kétkaros vendéglátói kávéfőző váz anyaga vaslemez rézlemez.

Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2016-11-19 09:14 . Kávéfőzőgép eszpresszó váz - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Canon objektív sapka #2244 - Jelenlegi ára: 1 190 Ft


Teljesen új
A vásárlás feltétele a saját oldalam elolvasása!
Kérem kattintson a felhasználónevem mellett i+ gombra, vagy az alábbi linkre:
http: //www. vatera. hu/listings/index. php? us=1341531&am=1341531&ob=2
A rendeléssel egyidejűleg kijelenti, hogy az ott leírtakat elolvasta és elfogadja!

Jelenlegi ára: 1 190 Ft
Az aukció vége: 2016-11-18 16:35 . Canon objektív sapka #2244 - Jelenlegi ára: 1 190 Ft

2016. október 28., péntek

TDA7560 végfok IC 4x50W - Jelenlegi ára: 1 299 Ft

TDA7560 4x50W végfok IC eladó.
Teljesen új, használva nem volt, a beépitésből származó hibákért felelősséget nem vállalok!
Leirás:  https: //hqelektronika. hu/termekek/tda7560-4x45w4e-power-amp-car-rad-hds-25p
A komplett épitési leirás letölthető az internetről de ha szükséges emailben elküldöm.
Máshol is hirdetem, vásárlás előtt érdeklődjön!!
Webox csomagautomata: 599. -Ft(Utánvéttel is! )
Posta Csomagautomatába: 490. -Ft
Ajánlott levél: dijszabás szerint
Kérem nézze meg a többi ajánlatomat is!


Jelenlegi ára: 1 299 Ft
Az aukció vége: 2016-11-18 12:06 . TDA7560 végfok IC 4x50W - Jelenlegi ára: 1 299 Ft

Tombstone-Halott város BD (fémdoboz) - Jelenlegi ára: 7 990 Ft

Tombstone-Halott város BD (fémdoboz)
Új, bontatlan, külföldi kiadás, magyar szinkronnal..
Személyes átvételre nincs lehetőség.
A leütést követően 5 munkanapon belül kérem az utalást.
Postázás az aktuális postai díjszabás szerint.
Sima levélként nem postázok, csak ajánlva vagy csomagként.


Jelenlegi ára: 7 990 Ft
Az aukció vége: 2016-11-18 23:41 . Tombstone-Halott város BD (fémdoboz) - Jelenlegi ára: 7 990 Ft

RGB színváltós led csík 5 m. - Jelenlegi ára: 4 300 Ft

5 méteres színváltós LED csík. Piros, zöld, kék és ezen színek árnyalatai.
Előre programozott áttűnések beállítási lehetőség távirányító segítségével.
60 db LED/méter. Össz teljesítmény 14. 4 W

Jelenlegi ára: 4 300 Ft
Az aukció vége: 2016-11-18 16:07 . RGB színváltós led csík 5 m. - Jelenlegi ára: 4 300 Ft

Eredeti COLUMBIA outdoor,thermo,aláöltözet,jó ár,L - Jelenlegi ára: 4 500 Ft

ELADÓ A KÉPEN LÁTHATÓ EREDETI COLUMBIA OUTDOOR, TÚRA, Sí ALÁÖLTÖZET, FELSŐ JÓ ÁRON! NAGYON JÓ SZíN, KIVÁLÓ FAZON, ÁLLAPOT ÉS MINŐSÉG!!! POLARTECH!
Nyaknál cipzáros, hosszúujjú fazon, alul  márkajelzéssel.
Könnyű,  kényelmes viselet, mégis nagyon meleg.
Aki ismeri a márkát, tudja, mit várhat el a felsőtől, milyen a minősége és mennyi az új ára!
CIMKÉBEN MÉRET: XL, de szerintem L-es méretre jó, nézzd meg a centiket:
Vállszélesség: 41 cm
Mellszélesség: 53 cm
Teljes hossz: 60 cm
Ujjhossz vállvarrástól: 56 cm
HASZNÁLT, DE JÓ ÁLLAPOTÚ!
!!!!! !!!!! ÚJ ÁRA TÖREDÉKÉÉRT!!!!! !!
Legalább 3 termék vásárlása esetén a postaköltség ajándék!!!!
KÖSZI, HOGY BENÉZTÉL HOZZÁM, NÉZZ SZÉT A TÖBBI TERMÉKEM KÖZÖTT IS!

Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Az aukció vége: 2016-11-18 18:36 . Eredeti COLUMBIA outdoor,thermo,aláöltözet,jó ár,L - Jelenlegi ára: 4 500 Ft

ÚJ H8 Okosóra smartwatch sport óra 6 szín AKCIÓ - Jelenlegi ára: 3 190 Ft


H8 okosóra sportóra
Szállítási idő 10-15 munkanap!
Mindened a sport? Változtatni szeretnél az élteden? Egészségesebben élni? Legyél kezdő vagy már profi sportoló, ezt az órát imádni fogod. Beépített funkcióival leegyszerüsíti a sportolást, segít az egészséges életmód betartásában! Belefeledkezve a munkába hajlamosak vagyunk elfelejteni a folyadék bevitel fontosságát, beállíthatsz emlékeztetőket, így az óra mindig figyelmeztet hogy igyál, vagy hogy itt az ideje mozogzni kicsit! A lépésszámláló funkcióval mérheted a megtett lépések számát, a megtett távolságot az elégetett kalóriát! Cseppálló: IP-x6 szabvány.
Egyedi, divatos, kényelmes!  Jelenleg 6 egyedi élénk, színben rendelhető: fekete, világoskék, zöld, fehér, narancssárga, pink. Modern megjelenésével vonza a tekinteteket. A szíj puha kényelmes szilikonból készült 24cm hosszú az óra ármérője 38mm és mindössze 30g! A szíjon 6 darab rögíztési luyk található melyek kb 1 cm távolságba helyezkednek el egymástól.
Technikai adatok:
-Kompatibilis: Android4. 3 vagy újabb, Iphone iOS 7 avgy újabb
-Bluetooth 4. 0
-Rezgő figyelmeztetések
-Beérkező hívás érzékelése
-Gyorsulás mérő szenzor
-Beépített akkumulátor, több napos üzem idő
Valami mást keresel? Nézd meg okosórakínáltunk itt:
Összes okosóránk!
 

Ha a leírásban, vagy a képeken több szín van megjelölve kérlek mindenképp érdeklődj az aktuálisan rendelhető színekről!
Kérdésed van? Ne habozz, vedd fel velünk a kapcsolatot! Szakértőnk általában 1-2 órán belül, de legkésőbb még aznap válaszol kérdésedre!
Csomag tartalma:
1x Okosóra
Szállítás & Fizetés
Szállítási díj:
Szállítás levélként: 490 Ft
Ajánlott levél: 990Ft
FONTOS: A term ék külföldről érkezik, a szállítási! idő általában 10-15 munkanap, de extrém esetben előfordulhat a 30-35 munkanap is! Kérem vegye ezt figyelembe ha alkalomra vagy ajándékot rendel. A terméket a Posta kézbesíti, a kisebb küldeményeket a postaládába, a nyomonkövetésiszámmal ellátott vagy nagyobb küldeményeket, ajánlott levélként kezeli!
A külfölről érkező termékek esetében felmerülhet vámkötelezettség. Minden küldemény 6600Ft érték határig vámmentes, fizetési kötelezettség nincs! 6600 FT felett felmerülhet fizetési kötelezettség ami a vételár 27%-a. Mivel a vámosoknak nincs lehetőségük minden csomagot ellenőrizni, így nem minden esetben merül fel plusz költség, de mivel mi szeretnénk jogszabályi kötelezettségünknek elget tenni így azt javasoljuk számolj ezzel a tétellel.  Sima levélként - bár nem szokott probléma adódni - sajnos nincs lehetőség a semmilyen reklamációra, elveszéssel, szálíltási idővel kapcsolatban, íg y kérem ezt a lehetőséget mindenki saját felelőségére válassza.
A rendeléssel kijelented hogy elfogadod a fenti feltételeket és az ÁSZF-et!
Fizetési lehetőségek:
Bankiátutalás
Bankibefizetés
Rózseszín csekk címre
Utánvételre külföldi küldemény esetén sajnos nincs lehetőség!
Miért tőlünk vásárolj?
Értünk ahoz amit árulunk! Kérdésed van? Bizonytalan vagy? Vedd fel velünk a kapcsolatot! Szívesen segítünk!
Több éves tapasztalatunk és nemzetközi kapcsolatainknak köszönhetően, a legjobb árakat tudjuk neked kínálni!
100%-os megbízható eladó
Nem árulunk zsákbamacskát amit látsz azt kapod!
Legális válalkozás, amely mögött stabil cég áll
Több mint 5 éves tapasztalat vaterás értékesítésben
Vevőközpontú, 5 csillagos eladó, 99%-os elégedettségi mutatóval
A világon bárhova szállítunk, változatlan díjakkal!!
És ho gy lásd nem csak a levegőbe beszélünk!
Néh! ány értékelés a több ezer elégedett vásárlótól.


Jelenlegi ára: 3 190 Ft
Az aukció vége: 2016-11-02 20:12 . ÚJ H8 Okosóra smartwatch sport óra 6 szín AKCIÓ - Jelenlegi ára: 3 190 Ft

Asterix 14. - Asterix Hispániában - Jelenlegi ára: 1 790 Ft

Eredeti 2. 399. -
Ajándékötlettár!
Kérem tekintse meg a többi termékeinket is! Könyvek, játékok, ajándékok, gyermekruhák!
Asterix 14. - Asterix Hispániában
Legújabb hódításai Hispániába vezetik Julius Caesart, akinek egyetlen kis falu kivételével sikerül is leigáznia az országot. Hogy biztosítsa a falu engedelmességét, túszul ejti Pepét, Quibelez de Saporan főnök fiát, és Galliába küldi Claudius Benacoldus centurio kíséretében, aki az életével felel az igencsak nehezen kezelhető gyerek jólétéért. Amikor Pepe megszökik, és egyenesen Asterix és Obelix karjába rohan, a centuriónak a bekapott pofonok jelentik a legkisebb problémát, de a gall falunak is meggyűlik a baja a menedékjog okán befogadott kisfiúval. Asterixék így hát ismét útra kelnek, hogy visszakísérjék a túszt Hispániába, amit a fejét féltő Benacoldus természetesen igyekszik minden eszközzel megakadályozni. Illus ztráció: Színes rajzokkal.
Oldaszám: 48


Jelenlegi ára: 1 790 Ft
Az aukció vége: 2016-11-18 11:23 . Asterix 14. - Asterix Hispániában - Jelenlegi ára: 1 790 Ft

Cpi hussar olajtartály - Jelenlegi ára: 999 Ft

Eladó a képen látható cpi hussar olajtartály.
Figyelem!
Kérdésekre szívesen válaszolok.
Képeket is teszek fel igény szerint.
Csak előre utalás után postázok, 2-3 munkanapon belül.
Csomagolási és egyéb költségeket nem számolok fel.
Díjszabás a posta mindenkori díjszabása alapján.
A vevőnek leütéstől számított 10 munkanapja van a pénz átutalására.
Kérem, csak akkor licitáljon, ha feltételeimmel egyetért!
Kisebb termékeim átvehetők  Szentendrén és Hévízen.
Köszönöm!                    
Kérem tekintse meg összes aukciómat!!!!! !!!!! !!!!! !!!
 

Jelenlegi ára: 999 Ft
Az aukció vége: 2016-11-18 09:54 . Cpi hussar olajtartály - Jelenlegi ára: 999 Ft

Apple Iphone 5S Újszerű Telenoros Space Gray Garis! - Jelenlegi ára: 64 990 Ft

Apple iPhone 5S 16GB-os Telenoros, újszerű állapotban, 2015. 01. 29-én vásárolták, a vásárlástól számított 2 év garanciával, space gray színben, hibátlan működéssel,  dobozban, headsettel, adatkábellel, töltővel eladó ! Fix áras termék azonnal elvihető: 64. 990ft-ért !

Jelenlegi ára: 64 990 Ft
Az aukció vége: 2016-11-18 15:43 . Apple Iphone 5S Újszerű Telenoros Space Gray Garis! - Jelenlegi ára: 64 990 Ft

Vicces gyümölcs alakú mosogató szivacs - Jelenlegi ára: 1 Ft

  POSTAKÖLTSÉG 675 FT! SZÁLLÍTÁSI IDŐ MAX 2-4HÉT!! MINDEN KÜLÖN CSOMAGBAN ÉRKEZIK, ÍGY A POSTA ÖSSZE NEM VONHATÓ!!
14*11 cm


Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2016-10-29 05:43 . Vicces gyümölcs alakú mosogató szivacs - Jelenlegi ára: 1 Ft

Apple Watch védőtok - Devia Colorful 42 mm - white - Jelenlegi ára: 3 390 Ft

Apple Watch védőtok - Devia Colorful 42 mm - white

Jelenlegi ára: 3 390 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 . Apple Watch védőtok - Devia Colorful 42 mm - white - Jelenlegi ára: 3 390 Ft

Sétáló fólia lufi légballon bernáthegyi #1975-17 - Jelenlegi ára: 1 490 Ft


Teljesen új
Mérete: kb. 50cm
A vásárlás feltétele a saját oldalam elolvasása!
Kérem kattintson a felhasználónevem mellett i+ gombra, vagy az alábbi linkre:
http: //www. vatera. hu/listings/index. php? us=1341531&am=1341531&ob=2
A rendeléssel egyidejűleg kijelenti, hogy az ott leírtakat elolvasta és elfogadja!

Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Az aukció vége: 2016-11-18 15:05 . Sétáló fólia lufi légballon bernáthegyi #1975-17 - Jelenlegi ára: 1 490 Ft

Alesis micro enhancer - Jelenlegi ára: 16 000 Ft

regen nem hasznaltam, csak a helyet foglalja.
gyari adapterevel


Jelenlegi ára: 16 000 Ft
Az aukció vége: 2016-11-17 23:44 . Alesis micro enhancer - Jelenlegi ára: 16 000 Ft

Vákumzsák 10 db 70x100 cm - Jelenlegi ára: 4 790 Ft

10 db Vákumzsák
1 db zsák mérete : 70x100cm
Szekrényében végre áttekinthető rendszert alakíthat ki!
A ruhák helyfoglalása 75%-kal csökken!
Vákuumhatás: a szelepeknek köszönhetően porszívóval kiszippanthatja a felesleges levegőt a zsákból.
Könnyen nyitható és zárható speciális zárral.
A tárolózsákok védelmet biztosítanak a víz-por-szagok és a rovarok ellen is.
A zsákokat újra és újra használhatja bárhol tárolhatja. Átlátszó, így mindig tudni fogja, hogy melyik csomag mit tartalmaz.
Tárolja gyűrődés mentesen a kosztümöket, a téli kabátokat és az öltönyöket. Ágyneműket, paplanokat, párnákat.
Helyezze a használaton kívüli ruhákat a zsákokba, és tárolja gyűrődés mentesen a következő szezonig.

Jelenlegi ára: 4 790 Ft
Az aukció vége: 2016-10-30 08:59 . Vákumzsák 10 db 70x100 cm - Jelenlegi ára: 4 790 Ft

Ádám György, Fehér Ottó Összehasonlító élettan - Jelenlegi ára: 800 Ft


Jó állapotú könyv.

Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2016-11-07 01:30 . Ádám György, Fehér Ottó Összehasonlító élettan - Jelenlegi ára: 800 Ft

Memória habos talpbetét - Jelenlegi ára: 1 Ft

POSTAKÖLTSÉG 675 FT! SZÁLLÍTÁSI IDŐ MAX 2-4 HÉT!! MINDEN KÜLÖN CSOMAGBAN ÉRKEZIK, ÍGY A POSTA ÖSSZE NEM VONHATó
Méretre vágható


Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2016-10-29 06:19 . Memória habos talpbetét - Jelenlegi ára: 1 Ft

HP Elitebook Folio 9470M 9480M touchpad egér gombok 822825-001 - Jelenlegi ára: 6 450 Ft


Eladó a képen látható gyári új dobozos HP Elitebook 9470M Elitebook 9480M touchpad egér gombok Touch pad
HP P/N: 823555-001
Product of China
ICC: PFCP01ATA002
822825-001
Spares: 822825-001
SPS-TOUCH PAD
Amihez jó:
HP Elitebook Folio 9470M
HP Elitebook Folio 9480M
HP Elitebook Folio 9470M touchpad HP Elitebook Folio 9470M touch pad HP Elitebook Folio 9470M egér gombok HP Elitebook Folio 9470M tapi pad
HP Elitebook Folio 9480M touchpad HP Elitebook Folio 9480M touch pad HP Elitebook Folio 9480M egér gombok HP Elitebook Folio 9480M tapi pad
822825-001 touchpad 822825-001 touch pad 822825-001 egér gombok 822825-001 G3 tapi pad
A biztonságos csomagolás érdekében dobozban postai csomagként (MPL vaterfutárral) tudom küldeni!
Igény esetén felárral beszerelés is megoldható!
KÉREM CSAK AZ LICITÁLJON AKI A VÁSÁRLÁSI SZÁNDÉKÁT KOMOLYAN IS GONDOLJA!
KÉREM, HOGY AZ AUKCIÓ LEJÁRTA UTÁN 24 ÓRÁN BELÜL VEGYÉK FEL VELEM A KAPCSOLATOT, ILLETVE LEGKÉSŐBB 72 ÓRÁN BELÜL JÖJJÖN LÉTRE AZ ADÁS-VÉTEL A MIHAMARABBI LEBONYOLÍTÁS ÉRDEKÉBEN!
Fizetés/átvétel:
Személyes átvétel esetén a fizetés készpénzben történik, ez Budapesten a XIII. kerületben a Jászai Mari/ Nyugati tértől pár percre, illetve a XI. kerületben Farkasréten lehetséges IDŐPONTTÓL FÜGGŐEN.
Postai úton, előre utalással vagy utánvétellel kizárólag a legalább 10db 100% ig pozitív értékeléssel rendelkező felhasználóknak ELŐRE EGYEZTETÉS UTÁN! Kérem ezt mindenképpen figyelembe venni!
Pontos postaköltségekért kérem tekintsék meg a "Szállítási és garanciális feltételek"űrlapot! A teszvesz oldalán: feljebb található a "szállítás és fizetés rész"
Kérem tekintsék meg további termékeim széles kínálatát sokféle termékkategóriában is!
Köszönöm!

Jelenlegi ára: 6 450 Ft
Az aukció vége: 2016-11-17 23:09 . HP Elitebook Folio 9470M 9480M touchpad egér gombok 822825-001 - Jelenlegi ára: 6 450 Ft

9 RÉSZES IMBUSZKULCS KÉSZLET (2-301) - Jelenlegi ára: 1 100 Ft

9 részes imbuszkulcs készlet gömb fejjel.
Tulajdonságok:
Anyaga: Chrome-Vanadium
Kivitel: gömbvégű
30°-os szögben történő munkához.
Fekete műanyag tartó tokkal.
Méretek:  
- 1, 5 mm; 2 mm; 2, 5 mm; 3 mm; 4 mm; 5 mm; 6 mm; 8 mm és 10 mm
- Hossza: 45 mm – 130 mm
Nézzen szét a többi aukciónkon, mert ha más is érdekli, akkor a postaköltségen tud spórolni.
Amennyiben több aukciónkra is licitál, akkor jelezze felénk és 1 csomagban küldjük
1 postaköltséggel.


Jelenlegi ára: 1 100 Ft
Az aukció vége: 2016-11-18 04:41 . 9 RÉSZES IMBUSZKULCS KÉSZLET (2-301) - Jelenlegi ára: 1 100 Ft

Jura impressa F70 kávégép Garanciával - Jelenlegi ára: 82 300 Ft

Jura impressa F70 kávégép Garanciával!
Teljesen automata készülék, Kávékészítés szemes illetve őrölt kávéból, Előáztatási rendszer – I. P. B. A. S. Két csésze egy idejű elkészítése, – I. P. W. S. Rotary Switch kapcsoló , 6 fokozatú nagyon erős kávédaráló , Thermoblock fűtési rendszer, Beépített öblítési, tisztító és vízkőtelenítő program , Állítható vízkeménység , Automatikus szűrőcsere kijelzés, Automatikus kijelzés karbantartásra vonatkozóan, Connector System csatlakoztatási rendszer, Külön forró víz-, gőz fúvóka,   Könnyen érthető párbeszédes kijelzési rendszer, Őrölt kávé felismerés, 3 fokozató kávéerősség szabályzó, Szabályozható vízmennyiség, Szabályozható gőzmennyiség, 2 fokozatú vízhőmérséklet szabályozás, Kávéadag számoló, Csészemegvilágítás, szabályozható be-, és kikapcsolási idő, 2 aroma-szint, Tejhabosító fej.
Tel jesen átvizsgált (yízkőtelenítve, tömítőgyűrű csere, stb. )
3 hónap garancia!

Jelenlegi ára: 82 300 Ft
Az aukció vége: 2016-11-17 19:56 . Jura impressa F70 kávégép Garanciával - Jelenlegi ára: 82 300 Ft

Aerosleep matracvédő - Jelenlegi ára: 7 000 Ft

Eladó egy 70x140-es kiágyba való méhsejtes, légáteresztő aerosleep matracvédő elsőkézből hibátlan, foltmenetes állapotban. A terméket egyszer használtuk, így összesen egyszer mosott, kiváló állapotú. 60 fokon mosható.
Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Az aukció vége: 2016-11-18 10:39 . Aerosleep matracvédő - Jelenlegi ára: 7 000 Ft

Apple iPhone 6 16GB Space Gray T-mobile Használt - Jelenlegi ára: 109 990 Ft

Eladó Apple iPhone 6 16GB Space Gray T-mobile-os Használt Készülék!
(Tartozékai: töltő, adatkábel, headset)
Csomag feladások:
- Postai kiszállítás
- Futáros kiszállítás (előre utalás után vagy utánvétesen)
- Személyes átvétel: -Debrecen -Miskolc
Vásárlás előtt kérlek, érdeklődj a termékkel kapcsolatban!!
Minden terméket bélelt borítékban, biztosságosan küldünk el.
Amennyiben vásárlói szándékkal szeretnél képet kérni akkor szívesen teszek fel az adott termékről!


Jelenlegi ára: 109 990 Ft
Az aukció vége: 2016-11-18 11:13 . Apple iPhone 6 16GB Space Gray T-mobile Használt - Jelenlegi ára: 109 990 Ft

0A358 Antik CLEOPATRA cigarettás pléh doboz - Jelenlegi ára: 5 500 Ft

Nagyon régi díszes, színes fedeles egyiptomi tabak gyártó cég pléh doboza.
A dobozon régi koronás magyar címer látható, mellette klepoátra, kezében mérges kígyó.
Felirat:
MAGYAR KIRÁLYI DOHÁNY JÖVEDÉK
CLEOPATRA EGYIPTOMI SZIVARKASzélesség: 7 cmHosszúság: 8 cmSúly: 0. 04 kg
Termékeim között több pléh doboz található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
 
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
 
Személyes átvétel Budapest IX.
 
 
Személyes átvétel Szeged
 
 
MPL csomag előre utalással
 
 
MPL csomag utánvét
 
 
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
 
Személyes átvételkor készpénzben
 
 
Banki átutalás
 
 
Utánvét
 
 
Paypal (MasterCard, Visa)
 
 
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
 
Személyes átvétel
1-5 munkanap
 
 
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
 
 
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
 
 
Ingyenes kiszállítás
2-25 munkanap
 
( cigi dohány pléhdoboz doboz cigaretta szivar pléh doboz fémdoboz fém doboz reklámdoboz reklám doboz szivarka király dohányos egyiptomi királyi dohányáru tabak tabac mkir m. kir m. kir királyság magyar királyság bá dogdoboz bádog doboz klepoátra cleopatra c! leopátra kleopatra )

Jelenlegi ára: 5 500 Ft
Az aukció vége: 2016-10-31 21:50 . 0A358 Antik CLEOPATRA cigarettás pléh doboz - Jelenlegi ára: 5 500 Ft

Memória habos talpbetét - Jelenlegi ára: 1 Ft

POSTAKÖLTSÉG 675 FT! SZÁLLÍTÁSI IDŐ MAX 2-4 HÉT!! MINDEN KÜLÖN CSOMAGBAN ÉRKEZIK, ÍGY A POSTA ÖSSZE NEM VONHATó
Méretre vágható


Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2016-10-29 06:20 . Memória habos talpbetét - Jelenlegi ára: 1 Ft

2016. október 27., csütörtök

Extra nagy tároló ruháknak vagy ágyneműnek - Jelenlegi ára: 1 000 Ft


A tároló jó állapotban van.
Mérete 47 cm magas, 89 cm hosszú
Kisebb kopás van az élén, és egy 4 cm-es bomlás varrásnál.
Két végén fül van.
Színe sötétbarna.
Kérésre szívesen mérek tovább!
Személyes átvétel, postázás és fizetési információ: Szállítási, fizetési feltételeknél!
(B100)


Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2016-11-17 22:18 . Extra nagy tároló ruháknak vagy ágyneműnek - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Autós esemény rögzítő kamera HD Magyar menüs ÚJ - Jelenlegi ára: 6 990 Ft

- Eladó egy Klark 1. 0 márkájú ÚJ még fóliás kijelzős HD felbontású, (csak kipróbált) 2, 5" képátmérőjű tökéletesen működő HD autós esemény rögzítő kamera eredeti dobozában és összes tartozékával.
http: //totalcar. hu/magazin/kozelet/2013/12/18/dashcam/
- Magyar nyelvű menűvel és használati utasítással.
- Óriási előnye, hogy nem kell rá hónapokat várni
- semmilyem rejtett költség nincs / vám, külföldi posta, adó, csomagolás, stb.
Mindenkivel fordult már elő olyan helyzet amit jó lett volna rögzíteni. Ez az eszköz készenléti állapotvan a szélvédő belselyére tapadókorongozva egy gombnyomásra indítható és hangot is rögzít, és mindez akár rögtön saját LCD kijelzőjén és hangszóróján is visszanézhető.
Állítható 1 -2 -5 perc vagy végtelen időre. Mivel mozgásérzékelővel és éjjel látó funkcióval is rendelkezik, igy minden körülmény közben használh ató. Beépített litium akkumulátorral vagy autóban folyamatos szivargyíújtó csatlakoztatásal használható.
Rendkívül hosszú kábele lehetővé teszi busz, kamion, lakóautó, stb. vagy hátsó szélvédőre szerelve való használatát is.
Lásd a fotókat.
- Dobozos termék
A csomag tartalma:
- 1 db autós kamera kihajtható 2, 5” LCD kijelzővel
- 1 db szivargyújtós töltő 4 méteres kábel
- 1 db tapadókorongos tartó ami 3 D állítható
- 1 db mini USB 2 adatkábel
- 1 db BL-5C 1020mAh-s akkumulátor
- 1 db Magyar nyelvű menű és leírás
Paraméterek, termékleírás
- Lark FreeCam 1. 0
- Felvételi mód HD kamera
- Képérzékelő Szenzor típusa CMOS
- Optika Objektív látószöge 120 fok
- Digitális zoom 4 x
Kijelző
- Kijelző Van
- Kijelző mérete 2 inch
- Támogatott memóriakártyák
- Secure Digital Igen
- Csatlakozók USB Van
További tulajdo! nságok
- Segédfény Van
- Energiaforrás Li-ion akkumulátor
Gyártó: Klark Modell: FreeCam 1. 0
Tulajdonságok:
• HD felbontású autós kamera.
• 2" LCD kijelző
• Videó felvétel: 1280x720 (30 fps), 720x480 (30 fps), 640x480
• Állókép felvétel: 1. 3M, 3M, 5M
• 120 fokos látószög
• USB csatlakozás
• 600 mAh akkumulátor
• SD kártya támogatás maximum 32 GB-ig
• Beépített mikrofon és hangszóró
• 119 x 55 x 13. 2 mm
• Fényképezőgép típusa : Akciókamera
• Memória kártya típusa : SD, MMC
• Optikai zoom: Nincs
• Digitális zoom: 4, 0
• LCD kijelző mérete: 2, 0
Figyelem! A fotón látható Micro SD kártyás adapter csak szemléltető eszköz ami NEM képezi az aukció tárgyát!


Jelenlegi ára: 6 990 Ft
Az aukció vége: 2016-11-06 20:51 . Autós esemény rögzítő kamera HD Magyar menüs ÚJ - Jelenlegi ára: 6 990 Ft

Audio kazetta - Jelenlegi ára: 600 Ft

FUJI 60 DR bontatlan magnókazetta. Származási hely: Németország. IEC I/Type I, normal

Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2016-11-08 00:09 . Audio kazetta - Jelenlegi ára: 600 Ft

meyer helioplan objektív 4,5/55 - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

meyer helioplan objektív 4, 5/55

Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2016-11-10 07:38 . meyer helioplan objektív 4,5/55 - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Intermec ScanPlus 1800SR kézi vonalkódolvasó (PS2) - Jelenlegi ára: 2 000 Ft


Intermec ScanPlus 1800SR Kézi vonalkódolvasó
PS2-es csatlakozóval szerelve. Használata egyszerű, az egyik csatlakozót a PC PS2-es billentyűzet csatlakozójába kell dugni, a másikba pedig mehet a billentyűzet. Ha kell valamit állítani rajta, pl hogy egy kód olvasása után entert vagy TAB-ot szimuláljon, azt a megfelelő kódok beolvasásával lehet megtenni (setup sheet).
Használt, de jól működik. Körülbelül 3-5cm-ről olvas.
Rövid használati útmutató: http: //epsfiles. intermec. com/eps_files/eps_man/scanner/1800qsg_336004911_b. pdf

Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2016-11-17 23:26 . Intermec ScanPlus 1800SR kézi vonalkódolvasó (PS2) - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

cicás kihajthatós tolltartó - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Tündéri cicás tolltartó jó állapotban, egyetlen hibája, hogy a belső átlátszó műanyag órarendtartó kis részen szakadt, de akár celluxal orvosolható. Átvehető Budapesten a III. kerületben Flórián tér közelében, kérésre webox-al postázom is.

Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2016-11-17 21:56 . cicás kihajthatós tolltartó - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Jégvarázs kereken guruló utazó bőrönd 33 l - Jelenlegi ára: 35 900 Ft

Jégvarázs Elsa és Anna kereken guruló utazó bőrönd
Ez a bőrönd ideláis választás kisgyermekeknek utazársa.
A bőrönd kihúzható foganytúval rendelkezik, alul 4 kerék.
Merev ABS műanyag borítás van. Belül textil bélés.
Életkor: 3 éves kortól
Mérete: 55 x 33 x 20 cm
Súlya: 2, 2 kg
Térfogat: 33 l
Gyártó: Joummabags
Szállítási idő: 5-14 nap

Jelenlegi ára: 35 900 Ft
Az aukció vége: 2016-11-17 07:00 . Jégvarázs kereken guruló utazó bőrönd 33 l - Jelenlegi ára: 35 900 Ft

Memória habos talpbetét - Jelenlegi ára: 1 Ft

POSTAKÖLTSÉG 675 FT! SZÁLLÍTÁSI IDŐ MAX 2-4 HÉT!! MINDEN KÜLÖN CSOMAGBAN ÉRKEZIK, ÍGY A POSTA ÖSSZE NEM VONHATó
Méretre vágható


Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2016-10-28 08:18 . Memória habos talpbetét - Jelenlegi ára: 1 Ft

Névkitűző Akció - Jelenlegi ára: 50 Ft

 
Eredeti ára: 100Ft most itt 50Ft 
összesen 20db van
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Jelenlegi ára: 50 Ft
Az aukció vége: 2016-11-17 21:51 . Névkitűző Akció - Jelenlegi ára: 50 Ft

Orrszőrnyíró orrszőrzet vágó fül és orrszőr nyíró - Jelenlegi ára: 699 Ft

Elegáns külsejű, kis méretű otthoni használatra vagy utazáshoz is kiváló
                              Orr és fülszőrzet nyíró
1 db speciális körvágó pengével rendelkezik, mely biztonságosan távolítja el az orr- és fülszőrzetet
Kényelmes kialakítású, mely egyszerűbb és biztonságosabb használatot tesz lehetővé, mint az olló
védőkupak és tisztítókefe a csomagban
Fémes design
1 db AA elemmel működik (nem tartozék)
   


Jelenlegi ára: 699 Ft
Az aukció vége: 2016-11-17 16:04 . Orrszőrnyíró orrszőrzet vágó fül és orrszőr nyíró - Jelenlegi ára: 699 Ft

120 db. 3D műköröm dísz KÜL.POSTA 1500 FT! - Jelenlegi ára: 1 Ft


120 DB 3D FIMO MŰKÖRÖM DÍSZ
SZÁLLÍTÁS 5-6 hét is lehet, ez a legrosszabb forgatókönyv általában előbb megérkezik
Külföldi posta 1500Ft/db. /AUKCIÓ/CSOMAG/a termék külföldről jön, külön- külön csomagban, más-más helyről, ezért nincs összevonásra-összevárásra lehetőség, ennek tudatában licitálj!
Leütés után 2 napon belül vedd fel velem a kapcsolatot!
A vételár rendezésére 8 NAP áll rendelkezésedre, ha nem érkezik meg az utalás addig a 9. napon negatívan értékelek.
LICITET NEM TÖRLÖK CSERE NEM ÉRDEKEL!


Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2016-10-29 00:16 . 120 db. 3D műköröm dísz KÜL.POSTA 1500 FT! - Jelenlegi ára: 1 Ft

120 db. 3D műköröm dísz LEGOLCSÓBB ! - Jelenlegi ára: 1 Ft

 120 db. MŰKÖRÖM DÍSZ DEKORÁCIÓ 3D FIMO FIGURÁK
A KÜLFÖLDI PARTNER FENTARTJA A JOGOT, HOGY A KÉPTŐL  ELTÉRŐ LEGYEN A LESZÁLLÍTOTT TERMÉK, EZT A KÉSZLETHIÁNY OKOZHATJA
SZÁLLÍTÁS  5-6 HÉT IS LEHETez a legrosszabb forgatókönyv természetesen előbb is megérkezik!
KÜLFÖLDI POSTA 1500 FT/DB! TERMÉKÖSSZEVONÁSRA NINCS LEHETŐSÉG, MIVEL KÜLFÖLDRŐL JÖN!
NÉZD MEG A TERMÉKEIMET MÁS KÖRÖMDEKORÁCIÓT IS TALÁLSZ!


Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2016-10-29 00:09 . 120 db. 3D műköröm dísz LEGOLCSÓBB ! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Bornino rózsaszín kockás gyerek paplan huzat Ú - Jelenlegi ára: 2 100 Ft


Új, bontott dobozos.
Egy helyen tollas, szerintem a a szabásnál írtak az anyagra. Nem tudom kijön-e belőle.
Fotóztam.
Anyaga : 100%pamut
Csak a paplan huzat.
szín: rózsaszín/fehér
Egyik oldala nagy mintás, a másik oldala apró mintás.
 
Ágynemű
Paplan huzat:
100 x 135 cm.
Cipzáras
60 ° C-on mosható.
A katalóguskép illusztráció, az eladó termék ugyan így néz ki.


Jelenlegi ára: 2 100 Ft
Az aukció vége: 2016-11-17 10:58 . Bornino rózsaszín kockás gyerek paplan huzat Ú - Jelenlegi ára: 2 100 Ft

Birkenstock papucs ÚJ ! AKCIÓ ! - Jelenlegi ára: 8 900 Ft

Birkenstock Arizona Classic EVA papucs normál fazonban. Klasszikus kétpántos felőrésszel, melynek pántjai a lábfej bőségéhez állíthatóak. Pehelykönnyű konstrukció. Belső talpa anatómiailag követi a talp vonalait.
Anyag: EVA (szintetikus)
Választható színek és méretek:
sötétkék: 41-44
AKCIÓS !
Ha a termék átvétele vagy postázása sürgős, tehát adott dátumra kell (pl. születésnapra, utazás előtt, stb. ), leütés előtt kérem érdeklődjön, mert ha a raktárkészlet elfogyott, lehet hogy várni kell rá kb. 1-2 hétig.

Jelenlegi ára: 8 900 Ft
Az aukció vége: 2016-10-18 23:32 . Birkenstock papucs ÚJ ! AKCIÓ ! - Jelenlegi ára: 8 900 Ft

Minnie egeres kereken guruló utazó bőrönd 33 l - Jelenlegi ára: 35 900 Ft

Minnie egeres kereken guruló utazó bőrönd
Ez a bőrönd ideláis választás kisgyermekeknek utazársa.
A bőrönd kihúzható foganytúval rendelkezik, alul 4 kerék.
Merev ABS műanyag borítás van. Belül textil bélés.
Életkor: 3 éves kortól
Mérete: 55 x 33 x 20 cm
Súlya: 2, 2 kg
Térfogat: 33 l
Gyártó: Joummabags
Szállítási idő: 5-14 nap

Jelenlegi ára: 35 900 Ft
Az aukció vége: 2016-11-17 07:00 . Minnie egeres kereken guruló utazó bőrönd 33 l - Jelenlegi ára: 35 900 Ft

Szilikon lúdtalp betét - Jelenlegi ára: 1 Ft

 A termék külföldről érkezik, 2-3 hét szállítási idővel. A postaköltség 675 ft, nem összevonható több termék vásárlása esetén.
Minden 1 ft!
wi/


Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2016-10-28 05:38 . Szilikon lúdtalp betét - Jelenlegi ára: 1 Ft

Jégvarázs Frozen guruló bőrönd MAXI - Jelenlegi ára: 23 700 Ft

Jégvarázs Frozen Elsa és Anna guruló bőrönd MAXI
A bőrönd kemény ABS műanyagból készült. Ideális utazásokhoz, repülőgépre.
Használható mint 4 kerekű jármű. Maximális terhelhetőség 30 kg.
Levehető vállpánttal rendelkezik. Cipzárral zárható.
Mérete: 50 x 20 x 39 cm
Térfogat: 34 l
Súlya: 2, 3 kg
Gyártó: Joummabags
Szállítási idő: 5-14 nap

Jelenlegi ára: 23 700 Ft
Az aukció vége: 2016-11-17 07:00 . Jégvarázs Frozen guruló bőrönd MAXI - Jelenlegi ára: 23 700 Ft

HDMI 19 P DUGÓ - DVI 10 P DUGÓ /CABLE-551/10/ - Jelenlegi ára: 2 150 Ft

HDMI - DVI átalakító. A kábellel a két legnépszerűbb digitális csatlakozó használható, vegye figyelembe, hogy a DVI kizárólag videó jelek továbbítására képes, audió jeleket nem továbbít. Használható: DVD lejátszó, házi mozi rendszer, LCD TV, PLAZMA TV.
Márka név; Valueline
Szaküzletünk kínálatából, originál, bontatlan termék,  ÁFÁ-s számlával.


Jelenlegi ára: 2 150 Ft
Az aukció vége: 2016-11-16 14:43 . HDMI 19 P DUGÓ - DVI 10 P DUGÓ /CABLE-551/10/ - Jelenlegi ára: 2 150 Ft

4758 Régi unicumos méregzöld üveg palack - Jelenlegi ára: 4 500 Ft

Régi hibátlan állapotú méreg zöld üvegpalack oldalán domború feliratokkal:
MILLENIUM KESERŰ
HAZAI LIKŐR RUM ÉS SZESZÁRUGYÁR
RÉSZV. TÁRS.
BUDAPESTMagasság: 17 cmSúly: 0. 819 kg
Termékeim között több üveg palack található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
 
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
 
Személyes átvétel Budapest IX.
 
 
Személyes átvétel Szeged
 
 
MPL csomag előre utalással
 
 
MPL csomag utánvét
 
 
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenl ítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
 
Személyes átvételkor készpénzben
 
 
Banki átutalás
 
 
Utánvét
 
 
Paypal (MasterCard, Visa)
 
 
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
 
Személyes átvétel
1-5 munkanap
 
 
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
 
 
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
 
 
Ingyenes kiszállítás
2-25 munkanap
 
( unicum unikum unikumos unicumos )

Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Az aukció vége: 2016-10-30 22:47 . 4758 Régi unicumos méregzöld üveg palack - Jelenlegi ára: 4 500 Ft

gáz forrasztó készülék tölthető flambírozó 1300fok - Jelenlegi ára: 1 999 Ft

új.  
hagyományos öngyújtógázzal működik, alján szelep, ott lehet feltölteni.
árulok öngyújtó gázt is, kinn van aukción, olcsón.
piezoelektromos gyújtás.
egy katt, és mehet a forrasztás, melegítés.
láng intenzitása állítható .
LÁNG HŐMÉRSÉKLET 1300FOK.
JÓ KIS CUCC, RAGADD MEG !
 
 


Jelenlegi ára: 1 999 Ft
Az aukció vége: 2016-11-17 11:34 . gáz forrasztó készülék tölthető flambírozó 1300fok - Jelenlegi ára: 1 999 Ft

RGB LED SZALAG SZETT 5M TÁVIRÁNYÍTÓVAL 5050 SMD - Jelenlegi ára: 5 800 Ft

Ha szeretne különleges fényhatásokat elérni otthonában, az irodában, üzlethelységekben.
Széles felhasználási lehetőség: rejtett világításra, dekorvilágításra, útvonalak kihangsúlyozására, hangulatvilágításra, lépcsők kihangsúlyozására egyaránt alkalmasak.
Az RGB technológiának köszönhetően bármilyen színt és különleges fényhatásokat is elérhet vele. Önálló és kiegészítő világításként egyaránt megállják a helyüket.
A fényszalagot tetszőlegesen lerövidítheti vagy meghosszabíthatja. 150 db LED-del (Epistar chip, SMD 5050 LED).
A szett tartalma:
5 m RGB LED fény szalag 30W 1x
Tápegység 1x
Sarokkötés 4x
Távkapcsoló 1x
Fogadó 1x
Vezérlőegység adatai:
IP20 védelemmel
Bemeneti feszültség: DC 12V
Kimeneti feszültség: DC 12V, 6A 72W
Adapter adatai:
Bemeneti feszültség: AC 230V~50Hz/60Hz 24W
Kimeneti feszültség : DC 12V ~ 2A 24VA(max)
globál mt-5m5050rgb30
 

Jelenlegi ára: 5 800 Ft
Az aukció vége: 2016-11-16 12:06 . RGB LED SZALAG SZETT 5M TÁVIRÁNYÍTÓVAL 5050 SMD - Jelenlegi ára: 5 800 Ft

IBM Lenovo ThinkPad Dokkoló - Jelenlegi ára: 500 Ft

IBM Lenovo ThinkPad dokkoló
Típusa : 2504
Kompatibilitás : R60 , R61 , T60 , T61 , Z60 , Z60m , Z60t , Z61m , Z61t , R400 , R500 , T400 , T500 , W500
Standard portok : USB port x 4 , PS/2 bill. , PS/2 egér , IBM Floppy bemenet ,
Soros port COM , Párhuzamos port LPT
Audio portok : Mikrofon , fejhallgató , S/PDIF (digital audio)
Video portok : VGA (analóg) , DVI-D (digitális)
Komm. portok : Gigabit Ethernet (RJ45 - Lan) , modem(RJ11)
Kulcs tartozék.
Töltő nélkül.


Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2016-11-16 14:52 . IBM Lenovo ThinkPad Dokkoló - Jelenlegi ára: 500 Ft

MATCHBOX SF70 - DODGE DRAGSTER - VILÁGOS KÍGYÓ - Jelenlegi ára: 12 500 Ft

MATCHBOX NR. 70
DODGE DRAGSTER
MADE IN ENGLAND
1971
JELLEMZŐK:
- FEKETE ALVÁZ,
- VILÁGOS KÍGYÓ,
ÁLLAPOT:  
AUTÓ:   9, 8/10
DOBOZ/BLISZTER:   10/10
AZ AUKCIÓN GYŰJTEMÉNYEM FELESLEGES DARABJAIT ÉRTÉKESÍTEM. SZÁMLÁT ADNI NEM ÁLL MÓDOMBAN.
A LICITÁLÁSNÁL VEGYE FIGYELEMBE, HOGY A FOTÓZÁSNÁL A VAKU VILLANÁSA FÉNYTÖRÉSEKET OKOZHAT.
A FÉNYKÉPEK MINDEN ESETBEN AZ ELADÓ DARABRÓL KÉSZÜLNEK.


Jelenlegi ára: 12 500 Ft
Az aukció vége: 2016-11-08 20:48 . MATCHBOX SF70 - DODGE DRAGSTER - VILÁGOS KÍGYÓ - Jelenlegi ára: 12 500 Ft

2016. október 26., szerda

Fényképes torta Tortafotó kerek 14cm, VASTAG ostya - Jelenlegi ára: 500 Ft


Fényképes VASTAG Ostya, tortadísz!
Rövid határidővel!
1-2 nap alatt kézhez kaphatja!
Email-ben elküldia a kiválasztott képet, fotót és én kinyomtatom (ételfestékkel) ehető ostyapapírra a kívánt képet !
Egyedi fotóját postázzuk, és ön csak ráhelyezi a tortája tetejére!
Nem kell rá tükörzselé sem. Így önmagában nagyon szépen mutat.
Fontos, h. az ostyapapír csak vajjal érintkezzen!
Fontos tudnivalók:
- porcukorral jól kihabosított egyenletes vajrétegre kell rárakni a fényképes ostyát, mert erre ráragad, nem pöndörödik és nem áztatja el !
- a kép szélét vajkrémmel kell díszíteni, mert ha hűtőbe kerül, ott el kezd száradni és a díszítés nélkül felpördülhet a széle
- a nedvességtől fokozottan óvni kell !!! PL: víz, tejszínhab, ...
- a kép nem mosódik el, ha nem kerül a tetejére semmi!
- a tortára a kép bármikor rára kható és a hűtőben tárolható
- tükörzselé sem kell a tetejére, anélkül is tetszetős. A tükörzselétől pöndörödhet, felhólyagosodhat és csíkos lehet.
Csomagolás :
Az ostyát egy papírlap közé helyezzük, azt bele egy nejlon-zacsiba (így nem éri a pára). Ezt belerakjuk 3 kartonpapír közé (így nem tudják a postán meggyűrni !!! )
Tárolás :
Sokáig eláll az ostya, ha száraz helyen van tartva.
A megérkezett csomagot egy száraz, hűvös helyen kell tartani.
Ilyen helyekre rakható : száraz éléskamra, nappaliba 2 könyv közé.
Ahova nem szabad rakni : párás konyha, nedves pince, hűtőszekrény.
A termék személyesen is átvehető Kiskunhalason.
A terméket megrendeléstől számítva 1-2 munkanap alatt tudjuk postázni Önnek !
Ajánlott levélként 1-2 nap alatt megérkezik Önhöz. Elsőbbségivel 1 nap alatt !
Kérdése van, forduljon, hozzám bizalomma l!


Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2016-11-16 18:21 . Fényképes torta Tortafotó kerek 14cm, VASTAG ostya - Jelenlegi ára: 500 Ft

Kymco Grand Dink 250 hátsójobb fékmunkahenger - Jelenlegi ára: 6 000 Ft

Kymco Grand Dink 250 bontott, gyári alkatrész.
15798 km futott.  
Hátsó jobb fékmunkahenger
KÉREM A VÁSÁRLÁST KÖVETŐEN ÍRJON E-MAILT, TELEFONON RITKÁN VAGYOK ELÉRHETŐ!!!!! !!!!! !!!!
A TERMÉKEK HASZNÁLT, BONTOTT ALKATRÉSZEK!!!!! !    
A leütést követően szükséges az egyeztetés a termék megléte és állapota felől. Sok termékünk van, és van ami csak leütést követően kerül kibontásra, így állapotát nem tudjuk rögtön. Ezt a negatív értékelés elkerülése végett és a félreértések végett kérem figyelembe venni!!!!! !!!!
TERMÉKGARANCIA NINCS, VISSZAVÁSÁRLÁS NINCS!!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!   Kérem leütésnél ezt figyelembe venni!!!!! !!!!
Személyesen átvehető: H-P 9-18-ig, Szo 9-14-ig.
Postai úton: utalást követően 3munkanapon belül, utánvételesen nem postázok .   ( Szállítási költség és postázási cím egyeztetése után! )
A terméket 2h étig tudom elrakni, ha addig nincs átvéve, visszatöltöm a vatera piacterére és negatív értékelést készítek.
Köszönöm szépen a vásárlást, további jó vaterázást!!!!! !!!!! !!!

Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2016-11-16 12:11 . Kymco Grand Dink 250 hátsójobb fékmunkahenger - Jelenlegi ára: 6 000 Ft

BABY DESIGN PLAY UTAZÓÁGY ÉS JÁRÓKA - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

BABY DESIGN PLAY
UTAZÓÁGY ÉS JÁRÓKA
Jellemzők:
Egyszerűen összecsukható, így kis helyen is elfér, bárhová magaddal viheted.
A hordozótáskába az ágy az összes részével együtt kényelmesen elfér.
Már 6 hónapos kortól használható.
A tartozék puha matracon akár aludhat is a baba.
A hálós oldalfalaknak köszönhetően folyamatosan kapcsolatban maradhatsz a gyermekkel.
Az egyik oldalfal félkörívesen lezipzározható.
Megfelel az EN 12227 biztonsági előírásnak.
Tartozékok:
hordozó táska
matrac
Mérete:
kinyitva:            105x105x78 cm
összecsukva:     21x21x98 cm
fekvőfelület:      100x100 cm
Hibák:
a fényképen látható szakadás az alsó szöveten.
a használatból eredő apróbb foltok.
Garancia:
NINCS
Ezen a linken megnézheted, mennyibe kerül újonnan:
http: //csipibababolt. hu/spd/CSIPI8295 67/Baby-Design-Play-utazo-jaroka

Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2016-10-09 21:00 . BABY DESIGN PLAY UTAZÓÁGY ÉS JÁRÓKA - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Fényképes torta Tortafotó A4-es, VASTAG ostya - Jelenlegi ára: 1 000 Ft


Fényképes VASTAG Ostya, tortadísz!
Rövid határidővel!
1-2 nap alatt kézhez kaphatja!
Email-ben elküldi a képet, fotót és kinyomtatjuk (ételfestékkel) ehető ostyapapírra.
A képet jó minőségű vastag ostyára nyomtatjuk, nagy felbontású nyomtatóval, így az elkészült ostya olyan jó minőségű lesz, hogy nem szükséges rá a tükörzselé!
Egyedi fotóját postázzuk, és ön csak ráhelyezi a tortája tetejére!
Nem kell rá tükörzselé sem. Így önmagában nagyon szépen mutat.
Fontos, h. az ostyapapír csak vajjal érintkezzen!
Fontos tudnivalók:
- porcukorral jól kihabosított egyenletes vajrétegre kell rárakni a fényképes ostyát, mert erre ráragad, nem pöndörödik és nem áztatja el !
- a kép szélét vajkrémmel kell díszíteni, mert ha hűtőbe kerül, ott el kezd száradni és a díszítés nélkül felpördülhet a széle
- a nedvességtől fokozottan óvni kell !!! PL: víz, tejszínhab, ...
- a kép nem mosódik el, ha nem kerül a tetejére semmi!
- a tortára a kép bármikor rárakható és a hűtőben tárolható
- tükörzselé sem kell a tetejére, anélkül is tetszetős. A tükörzselétől pöndörödhet, felhólyagosodhat és csíkos lehet.
Csomagolás :
Az ostyát papírlap közé helyezzük, azt bele egy nejlon-zacsiba (így nem érheti nedvesség).
Ezt belerakjuk 3 kartonpapír közé (így nem tudják a postán meggyűrni !!! )
Tárolás :
Sokáig eláll az ostya, ha száraz helyen van tartva.
A megérkezett csomagot egy száraz, hűvös helyen kell tartani.
Ilyen helyekre rakható : száraz éléskamra, nappaliba 2 könyv közé.
Ahova nem szabad rakni : párás konyha, nedves pince, hűtőszekrény.
A termék személyesen is átvehető Kiskunhalason.
A terméket megrendeléstől számítva 1-2 munkanap alatt tudjuk post ázni Önnek !
Ajánlott levélként 1! -2 nap alatt megérkezik Önhöz. Elsőbbségivel 1 nap alatt !
Kérdése van, forduljon, hozzám bizalommal!


Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2016-11-16 18:21 . Fényképes torta Tortafotó A4-es, VASTAG ostya - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

4OKO Vaníliás Piskóta Szelet 24 x 42g - Jelenlegi ára: 1 300 Ft

Tejkrémmel töltött vaníliás piskóta szelet
Gyártási hely: Bulgária
Nettó tömeg: 42g
Összetevők: Tejkrém 35, 7%, (cukor, növényi olaj (pálmaolaj), szárított tejsavópor 9, 9%, zsíros tejpor 5%, módosított burgonyakeményítő, emulgeálószer: szójalecitin, aromák: joghurt, vanília), búzaliszt, cukor, tojáspor, glükózszirup, nedvesítőszerek: szorbit, glicerin, búzakeményítő, növényi olaj (pálmaolaj), emulgeálószer: Е 471, térfogatnövelő szerek: nátrium-hidrogén-karbonát, dinátrium-difoszfát, ammónium-hidrogén-karbonát, étkezési só, tartósítószer: kálium-szorbát, aroma: vanília, savanyúságot szabályozó anyag: citromsav.
Nyomokban tartalmazhat: földimogyoró, magvak, szezámmag
Tárolja száraz és hűvös helyen. Hűtve tárolást nem igényel.
Szavatossági idő: 2016. 12. 08.
Bruttó Ár: 54 Ft / piskóta szelet


Jelenlegi ára: 1 300 Ft
Az aukció vége: 2016-11-16 07:39 . 4OKO Vaníliás Piskóta Szelet 24 x 42g - Jelenlegi ára: 1 300 Ft

80-as farmer kertésznadrág - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

1 db 80-as méretű Lupilu márkájú farmer kertésznadrág. Még tavaly vettük, de sajnos mire idén felvettük volna, már kicsi lett.

Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2016-11-16 19:03 . 80-as farmer kertésznadrág - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Neodym Neodímium N35 Mágnes Rúd Henger 6x6mm - Jelenlegi ára: 150 Ft

Neodym Neodímium N35 Mágnes Rúd Henger  6x6mm
( Neodym / Neodymium )
Teljesen új, érintetlen!
A fotó illusztráció, a színes golyó (átmérője kb 16mm) NEM része az aukciónak, továbbá a megadott ár 1db mágnesre vonatkozik (Több darab az aktuálisan megjelenített "db"-szám szerint vásárolható).
Anyaga: Szupererős NdFeB - N35 mágnes, nikkelezett bevonattal
Mérete (átmérő x magasság): 6x6mm   ( +/- 0. 1mm )
Súlya: 1. 20 gramm
Tartóerő:
- Mágnes+mágnes, vagy Mágnes+Acéllemez kötés esetén (*): 1. 1kg
- Acéllemez+mágnes+acéllemez (hármas)kötés esetén (*): 1. 3kg
(*) a fent megadott súlyadatok abban az esetben érvényesek, ha a mágnes teljes felületén fekszik fel az ellendarabra, továbbá ha a súly a mágneses pólusok irányával egyvonalban, függesztett állapotban van elhelyezve. Tehát pl egy mennyezeti acéllemezre tapasztva a mágnest, mérhető a fenti érték. Viszont ha a mágnes úgy van elhelyezve, hogy a rá helyezett súly a gravitáció irányába elcsúszhat (pl oldalfalon), akkor sokkal kisebb értékekkel lehet számolni.
Mágnesezettség orientációja: Axiális (tehát a pólusok a kör alakú felületeken vannak)
Felületközépponti mágneses térerő : 5411 Gauss
Maximális hőmérséklet: +80°C
Figyelem! A mágnes nem gyerekjáték! Fontos hogy kerüljük el a mágnesek, vagy mágnes és fémtárgy kontrollálatlan összecsapódását! A nedímium mágnesek tulajdonsága, hogy könnyen elreped, eltörik - nyilván minél nagyobb és erősebb a mágnes, ez annál inkább vonatkozik rá.
Feltöltött termékeim között további mágneseket találhat: IDE KATTINTVA - vagy akár a teljes termékkínálatomat is megtekintheti: IDE KATTINTVA
Figyelem! Ez a termék csak személyes átvétellel rendelhető, postázásos küldés NEM lehetséges, kivéve:
- ha olyan terméke mmel EGYÜTT vásárolja meg, ahol a postá! zásos lehetőség is fel van kínálva
- vagy ha a vásárolni kívánt termékek összértéke eléri az 1000Ft-ot
(Postázás a fenti feltétel teljesülése esetén is csak ajánlott levélként kérhető, előreutalásos fizetéssel)
Felmerülő kérdéseivel forduljon hozzám bizalommal!
o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o
Szállítási és fizetési lehetőségek:
-- Alkalmanként előfordulhat, hogy a termék átvétele csak az aukciózárást követő 2-3 nap múlva lehetséges!
-- Személyes átvétel: BUDAPESTEN és FÓTON lehetséges a következő helyeken és időkben:
- Fóton, egy adott címen -- itt heti 2-3 napon vehető át (adott esetben a hétvégi átvétel sem kizárt)
- Bp., Örs Vezér Tere (Árkádban) -- itt heti 1 napon, egy adott időpontban (általában szerda este) vehető át
- Bp., Nyugati Pályaudvar (Westend) -- itt heti 1 napon, egy adott időpontban (általában szerda késő délután) vehető át
- Bp., Árpád híd Pesti oldal (J. Attila Színháznál) -- itt heti 1 napon, egy adott időpontban (általában szerda késő délután) vehető át
- Bp., 3. ker Kaszásdűlő (Szentendrei úti Auchanban) -- itt csak ritkán, kb 2 hetente 1 napon, egy adott időpontban (általában szerda délután) vehető át


Jelenlegi ára: 150 Ft
Az aukció vége: 2016-11-16 22:08 . Neodym Neodímium N35 Mágnes Rúd Henger 6x6mm - Jelenlegi ára: 150 Ft

Angry Birds dupla rekeszes tolltartó - Derform - Jelenlegi ára: 2 590 Ft


Figyelem! A rendelések feldolgozásával kapcsolatos bővebb információk a termékleírás után találhatóak. Az Angry Birds játék hatalmas sikert aratott a megjelenése idején, és a népszerűsége mind a mai napog töretlen. A Játék figuráival díszített tolltartó két rekesszel is büszkélkedhet, és mind a két rekeszt külön cipzárral tudjuk nyitni. Ez az elrendezés lehetővé teszi számodra, hogy két külön csoportba rendszerezd az írószereidet, és azokat az apróságokat, amiket mindig szeretnél a kezed ügyében tudni. A cipzárak egyedi Angry Birds mintás, gumi anyagú fogót kaptak. Kösd össze a tanulást a kedvenceiddel, és meglátod így az iskolában töltött idő is rövidebbnek tűnik majd. Méretek: 21 x 8 x 5 cm 4 éves kortól

Jelenlegi ára: 2 590 Ft
Az aukció vége: 2016-11-16 12:37 . Angry Birds dupla rekeszes tolltartó - Derform - Jelenlegi ára: 2 590 Ft

Ps 2 játék eladó! - Jelenlegi ára: 6 500 Ft

Eladó egy ps2 játék jó müködik csak a kar nem olyan tökéletes!

Jelenlegi ára: 6 500 Ft
Az aukció vége: 2016-11-09 18:22 . Ps 2 játék eladó! - Jelenlegi ára: 6 500 Ft

Lépésszámláló kalóriaszámláló pulzusmérő ÚJ - Jelenlegi ára: 9 330 Ft


ABS lépésszámláló övcsattal. 2 ujjas érzékelő a pulzusméréshez. Egyéb funkciók: távolságmérő, óra, kalóriaszámláló. A 2 elem tartozék. Méret: 7 x 3, 5 x 2, 5 cm.
Ha a termék átvétele sürgős, tehát adott dátumra kell (pl. születésnapra, utazás előtt, stb. ),   leütés előtt kérem érdeklődjön, mert ha a raktárkészlet elfogyott, lehet hogy várni kell rá kb. 1-2 hétig.


Jelenlegi ára: 9 330 Ft
Az aukció vége: 2016-11-16 00:33 . Lépésszámláló kalóriaszámláló pulzusmérő ÚJ - Jelenlegi ára: 9 330 Ft

Kamásli - Jelenlegi ára: 500 Ft

Trek Mates túrakamásli. Cipzárja hibás, de javítható. M-es.
Hossza: 40cm.
A megnyert licit után, két információs emailt kap a Vaterától. A másodikban (vásárlás részletei) megtalálja a személyes átvétellel, utalással és a postázással kapcsolatos információkat.

Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2016-11-02 11:54 . Kamásli - Jelenlegi ára: 500 Ft

Antik számozott porcelán vallásos szobor - Jelenlegi ára: 7 000 Ft

Köszöntöm oldalamon !
Jelen aukción porcelán szobrot
kínálok eladásra !
21 cm
További hasonló tételek kínálatomban !
A fényképek az adott tárgyról készültek , a képeken szereplő állapotban vannak !
Kérem a kedves vásárlót , hogy akkor üsse le az aukciót , ha 1 héten belül rendezi az adás-vételt !
A vásárlást követő 20. napon értékelésemet elkészítem !
Kérem nézze meg további kínálatomat, vásárlás előtt minden esetben tekintse meg az ismerj meg / bemutatkozó oldalt, ahol feltüntetem az átvételi és postázási lehetőségeket!
(0831)

Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Az aukció vége: 2016-11-16 05:11 . Antik számozott porcelán vallásos szobor - Jelenlegi ára: 7 000 Ft

PRINCE : A Telihold alatt Eredeti DVD Bontatalan - Jelenlegi ára: 1 490 Ft


TVMOZISZÍNHÁZFESZTIVÁLZENEKIÁLLÍTÁSRÁDIÓKÖNYVGYEREKJÁTÉKJEGY
Mozi –  Országos
A telihold alatt/Under the Cherry Moon/
fekete-fehér, amerikai zenés dráma, 98 perc, 1986 
Dolby Digital
 
 
 
 
DVD
Bontatlan csomagolású gyári eredeti DVD Prince-el 
Leírás
Prince, a Bíboreső átütő sikere után A telihold alatt című filmben most rendezőként is kipróbálja magát. A francia Riviérán játszódó romantikus filmben Prince amerikai zenészként unatkozó, gazdag szépasszonyoknak csapja a szelet. Legújabb hódítása Mary, a bájos fiatal örökösnő, akit Kristin Scott Thomas alakít. Hősünk nem számol a lány dühös apjával és persze azzal sem, hogy ezúttal valóban szerelembe esik! Vérpezsdítő zene, csillogó kosztümök, semmivel össze nem téveszthető stílus - ez Prince és A telihold alatt.
Stáblista:
rendező:  
Prince
forg atókönyvíró:  
Becky Johnston
operatőr:  
Michael Ballhaus
producer:  
Robert Cavallo
 
Steven Fargnoli
 
Joseph Ruffalo
vágó:  
Gárdos Éva
 
Rebecca Ross
 
 
szereplő(k):  
 
Christopher Tracy
Prince
Mary Sharon
Kristin Scott Thomas
Tricky
Jerome Benton
Mr. Sharon
Steven Berkoff
Katy
Emmanuelle Sallet


Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Az aukció vége: 2016-11-16 13:11 . PRINCE : A Telihold alatt Eredeti DVD Bontatalan - Jelenlegi ára: 1 490 Ft

Oregon Scientific vízálló akció kamera - Jelenlegi ára: 6 000 Ft

Típusa: Oregon Scientific AT18G
2 GB kártyát kezel maximum, ami nem része az aukciónak!

Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2016-11-08 21:36 . Oregon Scientific vízálló akció kamera - Jelenlegi ára: 6 000 Ft

Regatta Outdoor Bundás Kabát XXL-es - Jelenlegi ára: 4 500 Ft

SZÉP TISZTA JÓ ÁLLAPOTÚ MELEG VASTAG BELÜL WELLSOFT MINDNHOL POSTA: 1240FT TERMÉKEIM KÖZÖTT FÉRFI NŐI GYEREK RUHÁKAT ÉS CIPŐKET TALÁLZS
MELL: 63CM
HOSSZ: 80CM
VÁLL: 58CM
ÚJJ: 68CM
DERÉK: 64CM


Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Az aukció vége: 2016-11-15 21:50 . Regatta Outdoor Bundás Kabát XXL-es - Jelenlegi ára: 4 500 Ft

THE NORTH FACE női mászónadrág M 3db nincs posta - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Üdvözöllek !
Jó helyen jársz !
Kiváló minőség + Megbízhatóság + Eredeti termékek
=
ezeregycsoda
A termékről :
Eredeti
THE NORTH FACE
3/4-es szárhosszúságú, szintetikus anyagú
női sziklamászó / falmászó / outdoor nadrág
M-es méretben
méltányos áron eladó !
A termék hajszálpontosan levett méretei :
Teljes szárhossz (deréktól mérve) : 77cm
Derékbőség (szélesség deréknálx2) : 76-78cm
Csípőbőség : 98cm
Ágyék / ülep : 26cm / 33cm
Szélesség combnál / szárvégen : 32cm / 23cm
Fontos !
Minden termék eredeti ruha !!!
Minden termék szép-, újszerű-, csalódásmentes állapotú !!!
Minden termék vásárlását követően számlát állítunk ki, így a vásárlás értéke akár teljes mértékben elszámolható !!!
Három vagy háromnál több termék vásárlása esetén a szállítási költség a vásár ló számára 0ft !!!
Postázás a jóváírást követő 48 órán belül, értékbiztosított küldeményként, környezetbarát csomagolásban !!!
Személyes átvételre is van mód természetesen,
bármely hétköznap, Budapesten,  az alábbi helyszínek egyikén:
Kálvin, Köki, Blaha, Astoria, Nyugati, Deák, Gellért, Lánchíd, Corvin, Mom
Itt fontos az elégedettséged,  így ennek megfelelő hozzáállással fogunk megtisztelni az adás-vétel egésze alatt,  cserébe mi is hasonlóképpen becsületes,  komoly és gyors tranzakciót kérünk tőled,  köszönjük szépen !
Mindenkinek további szép napot kívánunk !
Bődi és Társa Bt.


Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2016-11-15 16:41 . THE NORTH FACE női mászónadrág M 3db nincs posta - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Pronomic M-602 UD 6 csat. keverő mixer effekt USB - Jelenlegi ára: 25 800 Ft

Pronomic M-602 keverő, effekt, USB
Professzionális 6-csatornás keverő
2 mono csatorna XLR / TRS bemenet
2 sztereó csatorna szimmetrikus TRS bemenet
Max. + 60dB
3-sávos EQ (basszus 80Hz / 2, 5 kHz Közepes / Magas 12kHz) minden csatornán
FX Send  csatornánként
CD / Tape In / Out (RCA)
48V fantomtáp
Power LED
FX szimmetrikus kimenő 6, 3mm
Fő kimenet 6, 3mm jack aszimmetrikus
szimmetrikus sztereó Aux Return 6, 3mm Szintszabályozós
kiegyensúlyozott Control Room kimenet 6, 3 mm-es jack
Fejhallgató kimenet 6, 3 mm-es jack
99 effekt
USB csatlakozás
Tápellátás: külső tápellátás
Méretek (Mé): 190 x 49 x 240 mm
Súly: 1, 3 kg


Jelenlegi ára: 25 800 Ft
Az aukció vége: 2016-11-15 22:03 . Pronomic M-602 UD 6 csat. keverő mixer effekt USB - Jelenlegi ára: 25 800 Ft